Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

lyán. Madarász László belépvén a kormányba, a társulat elnöki székére Perczel Mórt, a később oly híressé vált forradalmi tábornokot ültettük, ki társulatunk tagjaiul még több képviselőket toborzott be az országgyűlés férfiai közöl. Társulatunk hivatalos közlönye a Madarászék „Népeleme" lőn, s mi, midőn Jellacsics Horvátországból a hazára rohant, gyűléseinket permanensekké tettük, s azonnal mindannyian fegyvergyakorlásra adtuk magunkat, mi annál könnyebb volt, minthogy különben is többnyire nemzetőrök valánk s pompás belga fegyverekkel voltunk ellátva. Kossuth, ki a legveszélyesb pillanatokban is mindig bizton számított támogatásunkra, Perczel közbenjárására alattomban, - különösen Batthyányi Lajos ministerelnök lemondása s gr. Lamberg meggyilkoltatása alkalmával - még nagyobb számú fegyverekkel ellátott bennünket, annyira, hogy csaknem 2000-en, minden órán csatakészen állhattunk. Ezenben a franczia egalitairesek szerint mi is gyakran tartottunk banketteket, gyűléseztünk éjjel nappal s az országgyűlést tömeges megjelenéseinkkel forradalmi merényletekre nógattuk. E vakmerő viselkedésünk azt okozá aztán, hogy a városi hatóság több ízben szét akart bennünket kergetni; de minthogy viszont mi is bíztunk a kormányban, nem engedelmeskedtünk senkinek. Azon napon, midőn báró Récsey lőn Batthyány helyett egy új ministerium megalakításával megbízva, s midőn gr. Lamberg, mint teljhatalmú fejedelmi biztos az országgyűlést szétüzendő vala: Kossuth magához hívatott bennünket s azon nyilatkozatot tevé: hogy valamint az országgyűlést, úgy önnön személyét is a mi oltalmunk alá helyezi. Ö azután eltűnt, s a délibábos alföldön mint valami lángoló üstökös nemzeti fölkelést s forradalmat hirdetett mindenfelé, vérig, halálig. Mindezen körülmények nagyon kedvezőleg hatottak Perczel Mór magasratörő czélaira nézve. Ö minden áron hadvezér kívánván lenni egy szabad csapat alakítására a horvátok ellen, engedélyt eszközölt ki magának. Az engedélyt megnyerve, az egyenlőségi társulat tagjai közöl újonezozott magának, elcsábítván nehányszáz gránátérost Budáról is. Engem ekkor a társulat századosi ranggal tisztelt meg; de én, szépen megköszöntem eme kitüntetést, s maradtam mint voltam, egyszerű honpolgár. De nem; valamivel több is. Az egyenlőségi eszméknek minden irányban diadalt akarván szerezni: Ábrányi Emil, Horárik János, Nyiry Józsa s Pompéry János elvtársaimmal közösen, „Jövő" czím alatt,, egy új politikai lapot alapítottunk.

31 Meguntam már a Madarászok hóbortosságait, s egy rendes közlönyben szándékoztam tolmácsolni a polgári társadalmi egyenlőség magasztos eszméit. Ez időben történt, hogy Simunics császári tábornok vezérlete alatt, ki Morvából tört Magyarországra, Nagyszombatnál a mi gyakorlatlan honvédcsapataink nagy vereséget szenvedtek. Az „Egyenlőségi Társulat", mely soha nem volt rest a kezdeményezésekben gyászünnepélyt rendezett az elhullott honvédek emlékezetére. A társulat közgyűlése engem és Ábrányi Emil barátomat bízott meg arra, hogy e gyászünnepélyen emlékbeszédet tartsunk. A németek közöl a Bécsből hozzánk szökött Tausenau, s a bécsi forradalomban híressé vált néptribun szólíttatott föl. Mindhármunk beszéde nagyonis vörös köztársasági szellemben volt tartva, s minthogy rendkívüli tetszést nyert, mi azokat valamint a „Jövőben", úgy külön levonatban is kinyomtatván, több ezer példányban terjesztettük s áruitattuk. Ezen beszédem volt főoka annak, hogy három év múlva, mint törvényszéki ülnök, hivatalos állásomtól megfosztattam, s reá egy évvel, még az ügyvédeskedéstől is eltiltattam.