Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

Sok, úgy nevezett nagy embert láttunk ragyogni a világesemények színpadán, s ha a nemzetek és államok történetének szorgalmas tanulmányozója a szolgalelkű kortársak magasztalására, a nagyok erkölcsi fekélyein élősködő tányérnyalók hízelgéseire, a „sikert" harsány örömrivalgás közt megtapsoló udvaronezok és bűnrészesek újjongásaira, vagy egy megvesztegetett irodalom nem épen olcsó de jó fizetéséért mindig és bármely kalandornak is kész köteles hírharangjaira hallgatna, könnyen elveszthetné az erkölcsi vezérfonalat, s könnyen nagy embereket vélne látni ott is, hol szorosabb vizsgálat után nagy szörnyek és bűnösök, vagy egy-egy torzalakú redves törzs, s egy-egy szeszélyesen kinyúló sziklacsúcs sötét árnyait pillantaná meg. Ily borzasztó csalódásra önéletrajzom által nem fog jutni az olvasó; mert én saját egyediségemben nem valami festett avagy képzeleti alakot akarok fölmutatni, hanem egy valódit, hibáinak s erényeinek rideg meztelenségében, hogy az ne csak másnak, de önmagának is biztos tanulmány tárgya lehessen. E korszakból tehát gyermekkori emlékezéseim után csupán annyit jegyzek föl, hogy ezen időszakot, midőn az epemirigy öldöklő kaszája atyámtól is oly korán megfosztott köznépünk általában ,,cholera-időknek" nevezte, mely időben - ami nagyon jellcmzetes - ah. doroghi gör. kath. úgy nevezett orosz nép egész bizonyossággal azt várta, hogy a muszkák Magyarországba törvén, ezt egészen elfoglalják; az itteni oroszokat mind nagy urakká, - H. Dorogh városát pedig szabad császári várossá emelik. Hogy mily forrásból származott e sokat jelentő hír, meg nem mondhatom, de hogy a köznép között nem csak szülőföldemen hanem egész Felső-Magyarországon erős hiedelem uralkodott arról miszerint a muszkák csakugyan bejönnek hazánkba, igazolhatom azon minden kétségen túli tény fölemlítésével, hogy a h. doroghi lakosok, ugyancsak a muszkák megjövetelének reményében, ez idő alatt mindannyian nagy buzgósággal igyekeztek a muszka czár és sz. Miklós képrajzait lakásuk ékességéül megszerezni, - mert azon hír terjedt el, hogy a mely háznál ily ismertető jelek nem lesznek, abból a muszkák minden embert kiöldösnek. Hogy tehát e rémítő veszedelem ellen mi is biztosivá legyünk, én magam is lerajzoltam s lefestettem a két képet, s nagy czifrán felfüggesztettem lakásunk falára, a tükör két oldala mellé. A muszkák bejöveteléről keringő rémhír azonban, mint mondám, leginkább a felső-magyarországi tótok és rusznyákok között volt elterjedve, különösen pedig azon vidékeken, hol a cholera dúlása miatt a pórnép fölzendülvén, mindenfelé, égetni, pusztítani, az .urakat pedig kannibáli kegyetlenséggel kezdte öldösni. Némely íróink, mint Balásházy János és De Gerandó szerint ezen pórlázadásnak fő gerjesztői csakugyan a muszkák voltak, kiknek titkos küldönczei azt hitették el a buta néptömeggel, hogy az a cholera csak költött s képzeleti betegség, s hogy erinélfogva a szegény népet nem is a cholera pusztítja, hanem a magyar földesurak, kik a kutakat megmérgezték, hogy így minden szláv embert kiirtsanak. A muszka izgatás főczélzatul nevezett íróink azt hozzák föl, hogy mivel a lengyel forradalom támogatására, mely épen azon időben nyert legfenyegetőbb alakot, a magyar vármegyék is tömeges pártolást ígértek, s hazánkból máris százankint Lengyelhonba tódulni harczkedvelő lelkes ifjaink, a muszka, mint mondám, fölvidéki pórnépünk fellazításával akarta a magyar nemzet tevékenységét megzsibbasztani s lelánczolni. Volt