Csorba Csaba szerk.: Mészáros Károly önéletrajza (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 22. Debrecen, 1974)

Önéletrajz

Sok, úgy nevezett nagy embert láttunk ragyogni a világesemények szín­padán, s ha a nemzetek és államok történetének szorgalmas tanulmányozója a szolgalelkű kortársak magasztalására, a nagyok erkölcsi fekélyein élősködő tányérnyalók hízelgéseire, a „sikert" harsány örömrivalgás közt megtapsoló udvaronezok és bűnrészesek újjongásaira, vagy egy megvesztegetett irodalom nem épen olcsó de jó fizetéséért mindig és bármely kalandornak is kész kö­teles hírharangjaira hallgatna, könnyen elveszthetné az erkölcsi vezérfonalat, s könnyen nagy embereket vélne látni ott is, hol szorosabb vizsgálat után nagy szörnyek és bűnösök, vagy egy-egy torzalakú redves törzs, s egy-egy szeszélyesen kinyúló sziklacsúcs sötét árnyait pillantaná meg. Ily borzasztó csalódásra önéletrajzom által nem fog jutni az olvasó; mert én saját egyediségemben nem valami festett avagy képzeleti alakot akarok föl­mutatni, hanem egy valódit, hibáinak s erényeinek rideg meztelenségében, hogy az ne csak másnak, de önmagának is biztos tanulmány tárgya lehessen. E korszakból tehát gyermekkori emlékezéseim után csupán annyit jegyzek föl, hogy ezen időszakot, midőn az epemirigy öldöklő kaszája atyámtól is oly korán megfosztott köznépünk általában ,,cholera-időknek" nevezte, mely idő­ben - ami nagyon jellcmzetes - ah. doroghi gör. kath. úgy nevezett orosz nép egész bizonyossággal azt várta, hogy a muszkák Magyarországba törvén, ezt egészen elfoglalják; az itteni oroszokat mind nagy urakká, - H. Dorogh váro­sát pedig szabad császári várossá emelik. Hogy mily forrásból származott e sokat jelentő hír, meg nem mondhatom, de hogy a köznép között nem csak szülőföldemen hanem egész Felső-Magyarországon erős hiedelem uralkodott arról miszerint a muszkák csakugyan bejönnek hazánkba, igazolhatom azon minden kétségen túli tény fölemlítésével, hogy a h. doroghi lakosok, ugyancsak a muszkák megjövetelének reményében, ez idő alatt mindannyian nagy buzgó­sággal igyekeztek a muszka czár és sz. Miklós képrajzait lakásuk ékességéül megszerezni, - mert azon hír terjedt el, hogy a mely háznál ily ismertető jelek nem lesznek, abból a muszkák minden embert kiöldösnek. Hogy tehát e rémítő veszedelem ellen mi is biztosivá legyünk, én magam is lerajzoltam s lefestettem a két képet, s nagy czifrán felfüggesztettem lakásunk falára, a tü­kör két oldala mellé. A muszkák bejöveteléről keringő rémhír azonban, mint mondám, leg­inkább a felső-magyarországi tótok és rusznyákok között volt elterjedve, kü­lönösen pedig azon vidékeken, hol a cholera dúlása miatt a pórnép fölzen­dülvén, mindenfelé, égetni, pusztítani, az .urakat pedig kannibáli kegyetlenség­gel kezdte öldösni. Némely íróink, mint Balásházy János és De Gerandó szerint ezen pórlázadásnak fő gerjesztői csakugyan a muszkák voltak, kiknek titkos küldönczei azt hitették el a buta néptömeggel, hogy az a cholera csak költött s képzeleti betegség, s hogy erinélfogva a szegény népet nem is a cholera pusztítja, hanem a magyar földesurak, kik a kutakat megmérgezték, hogy így minden szláv embert kiirtsanak. A muszka izgatás főczélzatul nevezett íróink azt hozzák föl, hogy mivel a lengyel forradalom támogatására, mely épen azon időben nyert legfenyegetőbb alakot, a magyar vármegyék is tömeges pár­tolást ígértek, s hazánkból máris százankint Lengyelhonba tódulni harczked­velő lelkes ifjaink, a muszka, mint mondám, fölvidéki pórnépünk fellazításá­val akarta a magyar nemzet tevékenységét megzsibbasztani s lelánczolni. Volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom