Dankó Imre szerk.: A hajdúk a magyar történelemben II. (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 19. Debrecen, 1972)

Masits László: Kismarja XVII. századi ezüst pecsétnyomója

11. kép. A pecsételőlap férfialakjának feje tömör fogalmazásával szinte széjjelfeszíti a néhány négyzetcentiméternyi teret, melyből árad a súlyos megpróbáltatásokat hozó kor levegője. A férfiképmás feltűnően expresszív, szinte ázsiaian groteszk. A ma emberével ez az ábrázolásmód egyre inkább rokon. Ezen a pecsétnyomón látható a fejedelem egyik első, és felfogásában is a legjobbak közé tartozó ábrázolása. Mint minden monumentális alkotás, ez is térbe, lakóhely terére kívánkozik. A pecsétnyomó nyélköpenyének belső falán a fogótól kissé megkoptatva, de jól kivehetően vésett antikva D I ötvösjegyet találunk. A kutatás jelenlegi állása szerint ez vagy Debreczeni Ötvös Imre (említve 1591-1637 között), vagy Debreczeni János (említve 1614-1623 között) nevét jelzi, akik mindketten Debrecenből elszármazott kassai ötvösmesterek voltak. Gondolhatunk még Debreczeni János (mint idősebb, ezen a néven említve 1608-1619 között) debreceni eskütt bíróságot is viselt ötvösmesterre. Amennyiben az ismertetett pecsétnyomó készítője a két utóbbi mester közül került ki, akkor a Kismarja szabad mezőváros által rendelt munka életük első ismert adatát hozza.

6 A pecsételőlapon Bocskay képmásának szerepeltetése a kor szelleméből is következhet. De ennél többet bizonyít, mert Bocskay családi birtokaiból is adományozott a hajdúknak, és azok kiváltságlevelében „tulajdon nemzetségi" címeréből fontos címerállat, „hármas farkát a nyakára visszahajtó arany sárkány" felhasználását „irántuk való kedvezésünk és jóakaratunk nyilvánításául" engedélyezte. (Bocskay címerében az ellenkező irányba fordított sárkány rajza azzal 6 A magyarországi ötvösművek jegyeire lásd Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig (Budapest, 1936). 143. - A debreceni ötvösségre lásd Zoltai Lajos: Ötvösök és ötvösművek Debrecenben (Debrecen, 1937) 11., 29.