Dankó Imre szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete (Pécs) és a debreceni Déri Múzeum együttes tájkutatsái tudományos ülésének előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 17. Debrecen, 1972)
Varga Gyula: Az Alföld agrárnéprajzi kutatásának néhány kérdése
Az Alföld agrárnéprajzi kutatásának néhány kérdése VARGA GYULA Előadásomban az alföldi agrárkutatás komplex témaköréből csupán néhány gondolatot szeretnék kiemelni. Nem kerülhetem el, hogy előbb egy kutatásmódszertani kérdést fel ne vessek, amely tudományunk határterületeit napjainkban erősen feszegeti. A kérdés a néprajz és a történelem, pontosabban a néprajz és az agrártörténet kérdése az alföldi gazdálkodás kutatása szempontjából. A múlt század végén kibontakozó magyar néprajzi szakirodalomban az alföldi gazdálkodás ismertetése kiemelt súllyal jelentkezett. Azonban e néprajzi szakirodalom Alföld-szemlélete — akár a XVIII. századi előzményekre (Bél Mátyás, Kállay Ferenc, Csaplovics János stb.), akár külföldi utazók leírásaira (Dietz Henrik stb.) vagy levéltári, esetleg terepmunkára alapozódott, meglehetősen egyoldalú volt. E szemléletmód lényeges jegyei a nomád pásztorkodás és településmód, az ,,ázsiai gazdálkodás", a kelettel való kapcsolataink lázas keresése, amelyek áthatották a legalapvetőbb néprajzi munkákat is. Kétségtelen, hogy ez a törekvés romantikus túlzásai ellenére is hatalmas leíró és összehasonlító anyagot produkált, bár az is kétségtelen, hogy ugyanakkor az Alföldnek meglehetősen egyoldalú képét mutatta meg. A hatalmas puszták félnomád állattenyésztése, a nagy kertes városok extenzív gazdálkodása elterelte a figyelmet a kisebb faluk változatosabb, de az elterjedt teóriákba nehezebben illeszthető gazdálkodási formáiról. Ma a néprajzkutatók egész sora vallja, hogy e romantikus szemléletből a néprajztudománynak egy erősen gazdaság-, sőt agrártörténeti beállítottságú aspektusa vezethet csak ki. A historizmus maga már a néprajz úttörőire is jellemző volt nálunk. Györffy István valóságos iskolát teremt ezen a téren. Maga a „gazdasági néprajz" fogalma azonban Tálasi István megfogalmazásában jut el a köztudatba. Ugyancsak ő hívja fel a figyelmet már 1946-ban a gazdaságtörténet jelentőségére a néprajzi kutatásokban. Az agrártörténet azonban maga sem régi tudomány. Hazánkban csak a múlt század végének nagy pozitivista feltárásai adták meg a lehetőségét annak, hogy a XX. században, főként azonban a felszabadulás után a gazdaságtörténet különböző részstúdiumai kibontakozzanak. A különböző parasztságtörténeti, helytörténeti, agrártörténeti, településtörténeti, történetstatisztikai, demográfiatörténeti, technikatörténeti, üzemtörténeti, kartográfiai irányzatok amellett, hogy egyre elmélyültebben dolgozzák
