Dankó Imre szerk.: Az 1969. augusztus 29-én, a debreceni Déri Múzeumban tartott Zoltai Lajos-emlékünnepség előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 15. Debrecen, 1971)
Székely György: Bevezetés, megnyitó
lította szélesebb érdeklődés középpontjába. A második világháború kitörése előtti nyomott és baljós napokban távozott, amikor az ország figyelme másfelé fordult. Zoltai számára a marxista történetírás sem nyújtott fényesebb utóéletet. Ezt az magyarázza meg, hogy munkássága nem az osztályharcok, nem a függetlenségi küzdelmek kérdéskörét dolgozta fel, ami pedig marxista történettudományunkat érthető módon a legkorábban és túlnyomó mértékben foglalkoztatta. Zoltai művének maradandó értékei azonban túlélték a félreszorítottság vagy a fenyegető feledés évtizedeit és ma sem csupán azért emlékezünk róla, hogy elmulasztott évfordulókat pótoljunk. Ügy érzem, hogy elsősorban azt kellene ülésünknek megvilágítania, az előadók időrendben haladó vagy tematikai bontásban jelentkező és tevékenységi köröket elemző fejtegetéseivel, de azokat bevezetve is: milyen belső okok teszik éppen napjainkban aktuálissá Zoltai Lajos életművének elemzését, miért több tudományág is közelít felé, miért emlékezünk reá, debreceni és budapesti tisztelői? Zoltai Lajos munkásságának értékét abban jelölhetném meg - és ezzel el kívánom kerülni az előadók feladatának átfedését is -, hogy mind életműve időrendjében, mind kedves témáinak szakágazataiban bizonyos belső egység mindenképpen összefüggő és teljességet alkotó kérdések újra meg újra visszatérő állandósága mutatkozik meg. Ennek az életműnek összetevői igen közelállnak a modern, a marxista történettudomány érdeklődéséhez, aktuális problematikájához. Ha történetírónk végeredményben csak egy tájegységet, egy olykor történeti régiót jelentő magyar vidéket dolgozott is fel, ezt olyan sokoldalúan vizsgálta, annyi oldalról világította meg, hogy módszerét joggal nevezhetjük komplexnek. Hangsúlyozva, hogy a komplex módszer önmagában még nem marxizmus, azt sem feledhetjük, hogy Zoltai korának egyéb polgári irányzatainál közelebb áll mai érdeklődésünkhöz és történetírói eszközeinkhez. Ezért járt el helyesen Komoróczy György, amikor már 1955-ben történetírásunk erősen haladó értékeként könyvelte el Zoltai több tanulmányát annak ellenére, hogy azok megírásának szemlélete nem elégíti ki a dialektikus és történelmi materializmus követelményeit. Ugyanő 1969-ben Zoltai Lajos Debrecen történetének legkülönbözőbb kérdéseiről írott ragyogó tanulmányait méltatta. De ez a vélemény akkor is elfogadható, ha Zoltai tárgyköreit vesszük szemügyre. Az első ilyen kérdéscsoport a települések helyrajza, a településhálózat és az elpusztult helyek kutatása. Történetírásunkat az elmúlt évtizedekben igen érdeklő tárgykör ez, amiben Zoltai eredményeire és módszereire eléggé megbízhatóan támaszkodhatunk. A településeket, egyházas és egyházatlan falvakat feldolgozó mű, amely időben és kérdéskörben egyaránt Zoltai alkotásainak közepére esik, Debrecen város közelmúlti határa és külső birtokai területét tekintette át a XI-XV. századokban. Más szemszögből már évtizedekkel előtte megvilágította a tájegységet Debrecen és vidékének 1200-1400 közti urait vizsgálva. Munkássága vége felé a kérdéshez járul hozzá Debrecen határperei a hortobágyi puszták történelmével kapcsolatban tárgyú munkája. Népszerűbben is feldolgozta ezt a kérdéskört Debrecen határának kialakulása és birtokainak megszerzése keretében. A településtörténeti típusok mélyebb megvilágítása: mint egyházas hely, félegyház, egyháztalan község, a település alapját alkotó térség: mint debreceni hegyek, halmok, egyéb mesterséges és természetes emelkedések máig szinte egyedülálló alkotásainak voltak tárgyai. A ma ismét az érdeklődés homlok-