Dankó Imre szerk.: Az 1969. augusztus 29-én, a debreceni Déri Múzeumban tartott Zoltai Lajos-emlékünnepség előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 15. Debrecen, 1971)
Komoróczy György: Zoltai Lajos, a „történész, levéltáros”
kapcsolatban, mind pedig a királyi Magyarország szempontjából, mert ezeket az összefüggéseket korábban, de még az ő korában is alig-alig bogozta más kutató ilyen széles körben mint Zoltai Lajos. A számadások forrástípusai ma már szélesebb körben kerültek felhasználásra, és a városigazgatás szerkezeti felépítése is gazdagabb levéltári kutatómunka alapján mérhető meg. De senki sem hagyhatja figyelmen kívül Zoltai tanulmányait, s ha Debrecen vezetősége büszkén tekint fejlődéstörténetének kiemelkedő mozzanataira, nélkülözhetetlen a számadások újbóli átvizsgáltatása, sőt kiadatása a jegyzőkönyveken kívül. Ismét más forrástípust hasznosított Zoltai Lajos akkor, amikor megállapította a debreceni hegyeknek, dűlőknek, laponyagoknak történeti helyzetképét és megrajzolta a városi utak, utcák, valamint házak földrajzi fekvésének körvonalait. A háztulajdonosokról írt - még ma is, sajnos - kéziratos tanulmánya oly hatalmas tömegű anyagra támaszkodott, amelyet mind a jegyzőkönyveknek, a zálogolási iratoknak, a betáblázási könyveknek és más hasonló forrásoknak értékesítésével tett számunkra is érthetővé. Ezek a források a jövőbeli kutatás során még inkább hasznosítandó csoportokat képviselnek, s amilyen szorgalommal aknázta ki azokat Zoltai, legalább olyan tudatossággal kell a bennük rejlő adatok tömegét a jövő kutatásának is értékesítenie. Még sorolható lenne a Zoltai által első ízben felismert forrástípusok több darabja, ha kimerítően kívánnánk mindenre kiterjedő módon a lelkiismeretes kutató személyi jellemvonásait értékelni. Zoltai feljegyzései, kéziratai és kézjegyei nem egy levéltári iraton megtalálhatók, s ha valaki a levéltári források egy-egy csoportját előveszi, a perektől kezdve a számadásokig, csaknem minden fogáson észreveszi az ő ceruzafcljegyzéseit, mint ahogyan nem egyszer olvasható a jegyzőkönyvek széljegyzeteiként több rosszul látható adat kijavított vetülete. A levéltáros Zoltainak egyéniségét ezek a feljegyzések is jellemzik, aki nem tudta elviselni az egykorúak tévedését, s azt azonnal korrigálni törekedett. Mai szemmel ezek a korrekciók már kifogásolhatók lennének, de a kutatás akkori állapotában, segédletek híján úgy tűnnek, mintha történetileg helyes segédletet kívánt volna nyújtani. Zoltai végignézte a levéltári iratoknak a XVIII. századig terjedő anyagából a legdöntőbb okmányok legalább 20 százalékát, s belemerült olyan részletekbe, amelyeket csak nagyon lelkiismeretes kutatók szoktak megtenni. Mindezek alapján azt rögzíthetjük, hogy a történetíró lelkiismeretességéhez méltó odaadással fordult a levéltári forrásokhoz és különös érdeme emelkedett ki abban, hogy a források hitelességét adott esetben kétségbe merte vonni, s kiegészítette a hiányokat különböző más forrásokkal. Ezért tekint Zoltaira nem annyira a levéltártudomány, mint inkább a levéltárosi kutató tiszteletteli emlékezéssel és megbecsülő szemmel. Zoltai egyike volt azoknak a személyeknek, akiket ma „történész, levéltáros" névvel szoktunk megjelölni, s akikkel kapcsolatban az egyik legnagyobb német egyetemi tanár, Meisszer részére szentelt emlékkönyv is úgy szólt, hogy a kutató pontossága és elmélyültsége vonatkozásaiban levéltáros volt, a koncepciók kialakítása területén pedig kiemelkedő történésznek bizonyult. Komoróczy György
