Dankó Imre szerk.: Az 1969. augusztus 29-én, a debreceni Déri Múzeumban tartott Zoltai Lajos-emlékünnepség előadásai (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 15. Debrecen, 1971)

Módy György: Zoltai Lajos a muzeológus

finomult máig, példaként áll előttünk felméréseinek pontossága és kitűnő sírrajzai, térképei, leletrajzai ma sem nélkülözhetőek. Nem szükséges különösebben hangsúlyozni, hogy milyen jelentős volt Zoltainak az a felismerése, mellyel Magyarországon szinte elsőként kezdte meg a tatárjárás, majd a török pusztítása nyomán elnéptelenedett, feledésbe merült középkori és késő középkori települések kutatását. Alkalmazott módszere - az okleveles anyag búvárlása, a régészeti lelőhelyek bejárása és azonosítása - ma is példamutató. Archeológiai vonatkozású tudományos eredményei közül kimagaslanak azok, melyekhez a levéltári és szakirodalmi forráskutatásokat is maga végezte: a középkori templomhelyek feltárásai és a faluk helyének azonosításai. Csak a legutóbbi évek régészeti-helytörténeti komplex muzeológiai törekvései célozzák azt, amit Zoltai már az 1920-as években elkezdett és meg is valósított: olyan településtörténeti térkép megszerkesztése egy-egy jellegzetes tájegységről, mely feltünteti az őskori, népvándorlás kori, honfoglalás kori lelőhelyeket éppen úgy, mint az elpusztult középkori faluhelyeket. Zoltai Lajosra, a muzeológusra, is ugyanaz a tárgyszeretet, pontosság és megbízhatóság volt a jellemő, mint a régészre. Kor-, illetve funkciómeghatározásai, a lelő- vagy gyűjtőhely körülírása, a leletkörülmények rögzítésének módja ma is csak kismértékben kívánna korrekciót. Az ásatásból és gyűjtésből származó anyagot szinte azonnal beleltározta. A tárgyak túlnyomó többségét a leltárkönyvekbe be is rajzolta, ha kellett méretarányos kicsinyítéssel. Ma, amikor múzeumunk törzsanyagának annyi kényszerű átköltöztetést kellett elszenvednie, bámulatos türelemmel készített ceruzavagy tollrajzai nagyon sok esetben az egyetlen, de nagyon is komoly segítséget jelentik a tárgyak azonosításában. A múzeum gyarapodásáról az évi jelentésekben számolt be. Jelentős ismeretterjesztő tevékenységet is végzett azzal, hogy a legértékesebb és legérdekesebb új szerzeményekről a helyi lapokban is hiteles, saját maga által illusztrált cikkekben tájékoztatta a közönséget. Amikor 1911-ben elvállalta a Debreceni Képes Kalendárium szerkesztését, tulajdonképpen muzeológusi népművelő feladatot látott el. Az adott körülmények között saját maga végezte a gyűjtésből, sőt ásatásból eredő múzeumi anyag konzerválását, sőt restaurálását is. Minden kitelt belőle, rajzolt, cserepet ragasztott, megtervezte az újonnan szerzett anyag kiállítási elhelyezését, elvégezte illusztrálását. Zoltai Lajos dolgozta ki a városi múzeum végleges szervezeti szabályrendeletét és első házirendjét, melyek legjelentősebb részükben ma is helytálló követelményeket tartalmaznak. Kora muzeológusi szemléletét meghaladják azok a lépései, melyekkel a vidéki egyházak tulajdonát képező műtárgyak és műemlékek hatásosabb védelmét óhajtotta előmozdítani. De elsők között volt a természeti emlékek felkutatásában és védettségük szorgalmazásában is. Már 1909-ben összeírta a természeti emlékeket Debrecen határában. A műemlékek védelme - amely csak legújabban kapcsolódik szorosabban a területi múzeumokhoz - Zoltai Lajos szemében szintén a jó muzeológus területe volt. Hogy egyebet ne említsünk, az ő indítványára helyezték el a Petőfi-emléktáblát a Hortobágyi csárda falán. Ha a múzeumi népművelő munka legfontosabb területén, a kiállítások megrendezésében természetesen nem is lépett ki kora sok tárgyat kiállító szemléletéből, nyugodtan mondhatjuk, hogy az ismeretterjesztő munka más