Dr. Tardi Tibor: A városgazdálkodás néhány problémája a második ötéves terv időszakában (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 14. Debrecen, 1971)
Bevezetésként
nem kívánatos egyenlőségeket is. Nehezebb a központi szabályozás a közületi fogyasztás terén. A fogyasztás színvonala központilag meghatározható szinte minden jelentős területén, mennyisége ugyanakkor az esetek nagy többségében csak helyileg mérhető fel. A közületi fogyasztás mennyiségének növelése iránti igény két okból fakad. Az egyik okot a központi döntések teremtik meg, mert hiszen a különböző fejlesztési elhatározások nemcsak úgy hatnak a költségvetésre, hogy a megvalósítás (beruházás) költségeit a költségvetésnek kell viselni, hanem ugy is, hogy a megvalósult fejlesztések több irányú fenntartási igényt is jelentenek a költségvetés számára vagy közvetlenül, vagy közvetve. Az ilyen igénynövekedés a tanács szempontjából vizsgálva teljesen objektív. Ezt az objektív szükségletnövekedést a költségvetésnek viselnie kell. Ez a szükségletnövekedés több irányú, s ennek mennyiségi kihatásai nincsenek teljes körben felmérve. Az igény, a szükségletnövekedés másik oka, szubjektív. Ez onnan származik, hogy a helyi szervek az ellátás valamelyik területét elmaradottnak ítélik meg, s az elmaradás felszámolását tervezik. Nevezzük az előbbit objektív, az utóbbit szubjektív szükségletnövekedésnek. Objektív szükségletnövekedés pl., ha egy városban jelentős iparfejlesztés megy végbe, új gyárakat, üzemeket stb. létesítenek. Az ipari létesítményhez kapcsolódó és járulékos beruházás zömmel megteremti az objektív igény kielégítésének tárgyi feltételeit (úthálózat, közmű, lakás stb.), de nem jön létre automatikusan ezek fenntartásához, működtetéséhez helyileg szükséges költségvetési pénzeszköz (parkfenntartás, közvilágítás, köztisztaság sib. számára). A központi szerv ennek nagyságát előre nem látja, a helyi tanács pedig ezeket észleli, azonban önmaga azokat sem megoldani, sőt gyakran a központtal elfogadtatni, elismertetni sem tudja. A tanács köteles gondoskodni az ilyen objektív szükségletnövekedés kielégítéséről — meg is van ehhez a jogi önállósága —, de gazdasági eszközökkel ezek megvalósításához nem rendelkezik. Nincs meg tehát a központi elhatározás következtében létrejött objektív szükségletnövekedés és a rendelkezésre álló eszközök közötti összhang. Ezek után bátran állíthatjuk, hogy a direkt irányítási rendszerben alkalmazott költségvetési szabályozás a tanácsi önállóság kibontakozásának akadályozó tényezője. Lehetnének-e más bevételek? Feltétlenül! Meg lehetne állapítani úgy a bevételek körét, létre lehetne hozni olyan bevételi automatizmust, hogy a tanácsoknál gyűljenek össze azok az összegek, amelyekből az objektív szükségletnövekedés költségeit helyileg — a népgazdaság által elfogadható mértékben — fedezni lehessen. (A létesülő új ipari üzemek társadalmi tiszta jövedelmének azok a részei, amelyek az objektív szükségletnövekedés kielégítéséhez szükségesek, csapódjanak le a tanácsi költségvetésbe.) Helyeselni kell tehát azt a törekvést, hogy az ellátás színvonalában nem lehet különbség az egyes városok között amiatt, mert az egyiknek nagyobb a részesedése a társadalmi tiszta jövedelem létrehozásában, a másiknak pedig kisebb. Hangsúlyozom: nem szabad helyeselni az ellátás színvonalbeli különbségét. De amennyire nem lehet különbség az ellátás színvonalában, annyira különbségnek kell lennie az ellátás mennyiségében. Olyan automatizmusra volna szükség, amely az egyes tanácsoknak