Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

akinek ilyen irányú kötelezettségét 1839. októbr 1-én mint munkájának „legfőbb ága"-t tüntette föl Dorog tanácsa. A perceptor több esetben szenátori méltóságot élvezett. Az utalványozás a szenátus elvi döntése alapján a hadnagyra, de gyakorlatilag a főjegyzőre hárult. Kétségtelen, hogy semmiféle utalványozás nem volt érvényben addig, amíg azt a városnak ezzel megbízott tisztségviselője és a városgazda vagy a perceptor közösen nem írták alá. » Az 1840-es években a számadások elkészítésének rendszerét a hajdúvárosok esetében is szabályozták és azokat már csakis a Kerület rendelkezése szerint lehetett lezárni és felterjeszteni. A számadásnak általában minden év november végére a Kerületnél kellett lennie, miután annakidején katonai esztendőkben, tehát november 1-től október 31-ig számították a gazdasági évet. Az elszámolások esetlegességeinek kiküszöbölésére 1832. május 19-én „számvevő deputatiot" jelölt ki a tanács, amely mintegy a számvevőség funkcióját látta cl. A városi hivatalok között egyre inkább kialakultak a korábban még ismeretlen szakágazatok. Ezek sorában az orvosi ellátást a tanács kebelében rendszeresített chyrurgus látta el, aki más seborvosokhoz is közvetítette a tanács utasítársait. A tanács egészségügyi szolgálatának teljes ágazatát a kerületi tisztiorvos (physicuiS districtualis) irányította, akinek körlevelek formájában is utasítást adó joga volt. Különösen Medgyessy Pál az 1820-as években, majd Kazinczy Sámuel az 1840-es években bizonyultak aktív kerületi tisztiorvosoknak. Utóbbi 1840. április 21-én Dorog tanácsától számon kérte a lakosság egészségi állapotát és gyakran érdeklődött a himlőoltás, a halottvizsgálat és más ügyek iránt. 1845. március 15-én a g. kat. lelkész a helyi seborvos ellen panaszt emelt azzal, hogy „több fiatal személyek az uralkodó inlázban szenderülnek át a jobb életre", mert nem tudja őket gyógyítani. A városban magánorvosok is működtek, akik hatósági jogkört nem gyakoroltak és munkájuk ellátásáért megfelelő díjat kaptak. A nekik járó összegek beszedését a tanács hivatalból rendelte el, tehát mintegy végrehajtotta, pl. 1840. január 1-én. Gyógyszertár abban az időben nem volt Dorogon, s még 1832. május 19-én is a böszörményi gyógyszertárnak fizették ki az 1831.-Í évi „epekórság" kapcsán felmerült gyógyszerköltségeket. Dorogon a század első felében hatósági orvos rendszeresen (physicus) nem működött; volt ugyan ott helyben élő egyetemi végzettségű orvos, de hatósági jogkört nem élvezett, csupán magánorvosi gyakorlatot folytatott. Az orvos-egészségügyi szolgálatot ún. „seborvos" (chyrurgus) látta el, aki az esetek többségében a borbélyi teendőket végezte a sebészi feladatokon kívül. A seborvos megtelepedéséhez és működési engedélyéhez Dorog tanácsa a kerületi tisztiorvostól kért javaslatot. A magánbetegek ellátása nem tartozott kötelességei közé; magánbetegnek minősült mindenki, hacsak nem tartozott a nyilvántartott városi szegények közé. A letelepedett sebészeket a hadnagy nyilvántartásába vette, és az ilyenek részére a szegény betegek után minimális díjat fizetett. 1812. április 12-én még arra is kötelezni akarták a sebészt, hogy „a nemes városházánál található magisztratuális individuumokat beretválja", de ezt nem vállalta el. Az 1840-es évek végén a sebészorvosi állás körül már bizonyos nézeteltérések kerültek felszínre. Több volt a sebészek száma, emiatt minőségi értelemben is érvényesülhetett a tanács választási joga; a tanácstagok között a személyi kiválasztás terén nem mindig volt egyetértés. Ez volt a helyzet 1838- és 1839-ben,