Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

véve minden hivatalnokok választás alá esendők: a hadnagy s a városgazda az összves népség, a többiek pedig a választott közönség szavazatával". Ez a választási rendszer volt gyakorlatban már a harmincas évek végén., 1840-től kezdődően pedig rendszeressé vált. Ebben az időben a megválasztott tisztségeket csak 3 évenként változtatták. De az arisztokratikus választási elv továbbra is fennmaradt, mégpedig oly mértékben, hogy egyetlen alkalommal sem láttuk, hogy a birtoktalan személyeket hatalmi pozícióba juttatták volna, vagy akárcsak a polgárjoggal nem bíró egyéneket állították volna előtérbe, még ha ezek gazdagabbak voltak is. A nemesi joggyakorlatokhoz és a szabad királyi választásokban érvényesülő jogelvhez alkalmazkodva maga a királyi biztos, Detrich Miklós is arról intézkedett az 1844. december 29-én tartott dorogi biztosi gyűlésen, hogy „a választói joggal felruházott minden rendű birtokos lakosokat" figyelmeztetni kell, hogy „minden pártoskodást félretéve . . . békés egyetértéssel" válasszanak. Javasolta, hogy a hadnagy személye tekintetében „oly lelkiismeretes ajánlásokat terjesszenek a tisztújító küldöttség elébe, miszerint ezen ajánlás nyomán a küldöttség által kijelölendő személyek közül akárkire is essék" a választás, az megfelelőnek mutatkozzék. A továbbiakban azt közölte, hogy „a szavazás tizedenként történjék, s mindenik tizedből a legidősebb képviselő avégett neveztessék ki, hogy ugyanazon tizedbe tartozó választókra és a-szavazás rendjére ügyeljen fel". Különös meggondolást érdemel az a felhívása, hogy „bottal vagy akármi némű ütőeszközzel a választás helyére senki se bocsáttassék". Látható, hogy a városi tisztújítás választási rendjének megfelelő módosításához a feltételeket az idő fokozatosan érlelte, s az is feltehető, hogy a változásokat előidéző okok között a század első negyedében végbement politikai küzdelmek, is a hatalmi rendszert megváltoztatni kívánó felkelések szerepet játszottak. Ez a körülmény feltétlenül kívánatossá tette a Kerület növekvő szerepét, s ez ad magyarázatot arra a kerületi határozatra is, amelyet Dorog tanácsa 1805. november 7-én hirdetett ki, hogy a „mostani fennforgó igen terhes és szoros környülállásokra nézve nem tanácsos az hivatali bélieknek változtatások." *** A szenátus tagjaival kepcsolatban már említettük, hogy a XVTIL szd-ban általában 50%-uk továbbra is állásban maradt, 50%-ukat pedig újonnan választották. A század végétől kezdődően évenkint kooptálás révén általában két új szenátor került a tanácsba. Időnkint nagyobb kiegészítésre volt szükség, mint pl. június 8-án, amikor a szenátus megállapította, hogy „a senatori tagoknak kevés száma miatt a hivatalbéli kötelességek szembetűnő fogyatkozást és hátramaradásokat szenvednek", ezért új választásra van szükség. A nehézségeket még az is növelte, hogy a szenátoroknak magángazdaságukat is el kellett látniok, s ezért „a rajok bízott hivatali kötelességekbe el nem járhatnak, s azokat nem effektuálhatják". Javasolták, hogy a Kerület engedélyezze „sentatori hivatalokra denominálni és feleskettetni" az előterjesztett három személyt. A kinevezés már másnap megtörtént, amiből nyilvánvaló, hogy a tanácstagok egy része állandó jellegű hivatali munkakört, reszortügyeket intézvén, csakis a hadnagy által már ismert személyek sorából kerülhetett ki.