Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)

III. Politikai szervezet

Az idegenek beköltözése ellen védekező városi tanács a kerülettel azonos szellemben a birtokállományt igyekezett a bennszülött lakosság és elsősorban a kiváltságos hajdúk számára fenntartani, viszont a nyári idénymunkák során többször idegen munkaerőket toborzott, s a mezőgazdaságban napszámbéreseket is alkalmazott mind a városi közület, mind egy-egy birtokos. A dorogi városigazgatás — másokhoz hasonlóan — nemcsak a belső szolgálatra terjedt ki, hanem szélesebb körűen a földbirtokok ellenőrzésére, a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi élet szabályainak megtartására is, s felfigyelt az oktatásügyre, az egyházpolitikai kérdésekre egyaránt. A határhasználatot a hajdúk autonóm módon szabályozták. Az ingatlantulajdont, a ház utáni teleik, szántóföld és rét birtoklását a város részben a szokásjog, részben pedig új jogszabályok alapján rögzítette. A XVII. században a határhasználat közös volt és az egyéni telekrendszer még nem alakult ki, a XVIII. sz. második felében viszont már a birtokok egyéni hasznosítása lett általánossá. A hajdúk földhasználatát illetően kezdettől fogva ismeretes volt az ősi foglalkozás a letelepüléssel együtt, majd új jogcím lett a pénzen vett első foglalkozású telek tulajdona, és ugyancsak más jogcímet képviselt a közösségi birtokadományból elnyert földtulajdon.'

2

'' A XVII. században az első foglalású birtokokat a „karddal szerzett örökségnek" tekintették, s ilyennek számított maga a házhoz tartozó belsőségi telek, az ólas kert, a szántóföld is. A szabadfoglalás a XVIII. század derekától, sőt Böszörményben már az 1730-as évektől kezdve megszűnt. A korlátlan szabadfoglalási rend helyét a városi tanács hozzájárulásával ellenőrzött korlátozott szabad foglalás váltotta fel. Erre nézve Dorog tanácsa 1734. június 24-én oly értelmű határozatot hozott: „minthogy a szántó és kaszálóföldek aránt sok villongások vadnak, annyira, hogy némelyek igaz elejéktől extáló saját földeket is alig bírhatják, ellenben némelyek vagy legfelesebben, akik sem telket nem váltottanak, sem magok számára . . . való földeket nem szereztenek", hanem az eltávozottakét fogták fel, a tanács engedélye nélkül senki földet nem szerezhet és mindenki köteles a földhöz való jogát bizonyítani. Ezt a tanácsi ellenőrzést volt hivatott a végrendeletek tanácsi Jóváhagyásával és nyilvántartásával biztosítani, ami Dorogon 1729. óta megtörtént; ugyanakkor hatóságilag nyilvántartották a telekvásárlásokat is, amelyeknek eredményét eleinte a tanácsi jegyzőkönyvekbe, később külön betáblázási könyvekbe vezették. A város közösségi birtokgazdálkodása kifejezetten a tanács irányítása alatt és a városigazgatási szervezet hálózatában történt. Dorog közületi bevételei között a birtokból eredő jövedelem képviselte a legmagasabb tételt és alegszélesebl arányt. A háztelkeken kívül eső határral a közület rendelkezett, s maguk között a házhelyek között is meghúzódtak a tanács közösségi birtokrészei. A közösségi tulajdont jogszabályokkal és egyedi határozatokkal védelmezték. Az 1742. július 28-án alkotott szabályrendelet azon megállapítása alapján, hogy „a törvény és szokások bontogatásának elhárítására" erőteljes fellépésre van szükség, a tanács elrendelte, hogy „a városunk részére kiválasztott és szakasztott földünkön levő füvünket" senki se merészelje lekaszálni. De a tanács má:« módon is védelmezte mind a közösségi birtokot, mind a lakosok magántulajdonát, többek között 1775. november 16-án arról intézkedett, hogy „a város végin való vizet más helyre bocsájtsák onnat mathematikus által". November 24-én. pedig azt rendelte el, hogy ezen a helyen „a város népivel körül a városon árok ásattassék és azon árkon a víz tóba kibocsáttattassék". A munka szellemi irányítására Debrecen mérnökét, id. Kováts Györgyöt kérte fel 1776. március 10-én.