Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)
II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században
Év Létszám A létszám az 1912-es adat százalékában kifejezve Év Létszám A létszám az 1912-es adat százalékában kifejezve 1936 190 129% 1943 170 118% 1937 175 119% 1944 174 115% 1938 175 119% 1945 178 117% 1939 194 131% 1946 168 120% 1948 164 122% Hajdúdorog kézműiparának alakulásáról csak akkor kapunk helye:; képet, ha megvizsgáljuk annak szakmai struktúráját. E megfigyelés során állapítható meg, hogy még 1936-ban is az önálló mesterek 33,6 () /<)-a cipész-csizmadia volt, mert 190 iparosból 64 főt tett ki számuk. A rangsorban a második helyet a 21 kovács (11%) foglalta el, s őket követtek a szabók 15-ös létszámmal (7,9%), majd a húsiparosok 12, a kőművesek 11, a kerékgyártók 10 fővel (6,3-5,4°Víg), míg a lakatosok, ácsok, asztalosok, borbélyok már mind 10 főn alul vannak, és több szakma Cisak 1-2 fővel képviseltette magát, pl. bádogos, kalapos, szíjgyártó, órás, szűcs, festő-mázoló/ 11 Ez arra mutat, hogy a kapitalizmus eltelt 100 éve alatt lényegében a szakmák rangsorában alig volt, változás, legföljebb bizonyos aránymódosulásról és a technika fejlődése következtében néhány új ipari ágazatról beszélhetünk. A szakmai felépítettségen túlmenően az ipari dolgozók társadalmi struktúráját világítja meg a mesterek és alkalmazottak számaránya. 1946-ban a 168 önálló mesternek 121 segédje és inasa (29—92) volt, ami azt jelenti, hogy műhelyenként 0,71 az alkalmazott segéderők száma. Ez ugyan kétszerese a már említett 1880-as helyi adatnak, de nem éri el az 1912-re már itt is kialakult 147 mesterhez a 132 segéderő arányát sem (0,89). Ha pedig ezt a számarányt Debrecen 1880-as szintjével vetjük össze, kiderül, hogy annak mindössze 66%-át tudta elérni/ 1 ' 2 A kisipar termelési képességének és társadalmi hatásának ezek a számarányok is jellemzői. Érdemesnek látszik az iparban dolgozók származását is vizsgálat tárgyává tenni. A legnagyobb részük apáról-fiúra örökölte a mesterségét. Néhányan pár hold föld örökségüket megtartva, parasztból lettek iparossá, vagy önálló vállalkozóvá. Néha előfordult, hogy középparasztok is földbirtokuk jövedelmére támaszkodva vállalkozóvá lettek, de ha az nem váltotta be a hozzáfűzött reményüket, vállalkozásukat föladva újra visszatértek földjükre. Más esetben az önállóvá válást és ipar folytatást követte a földvásárlás. így Dorogon — mint az ország sok más községében — egy lélekszámban állandóan változó átmeneti, „kétlaki" réteg jött létre. Ez egyrészt hagyományokra épült — feudális maradványként a föld birtoklásának tekintélye, másrészt a fejlődés lassúságát, labilitását bizonyítja. Sokan éppen önmaguk biztosítása, méghozzá kétoldalú biztosítása miatt is törekedtek a kétlakiság fenntartására. Az Ipartestületen belül aránylag zárt életet élt az iparosság. Báljait, rendezvényeit gyakran rendezte zártkörűen. Olvasókörét még a Társulat idején megszervezetc (1910-ben), de 1912-után a testület keretén belül működtette. Az Ipartestületben alkalmanként előadásokat és egyéb rendezvényeket is tartottak, ahol a testület saját dalárdája, színjátszói működtek közre. A fenntartási költségek biztosítása érdekében 25%-os haszonrészesedés fejében a Testület gyakran adta nagytermét bérbe más szervezeteknek. így pl. 1946. október 22-én jelenti a pénztáros, hogy az olvasóköri bevételből 436 Ft, székházbérből 459 Ft, tagsági díjból stb.-bői
