Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)
II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században
Ugyancsak a sajátos történelmi fejlődésből származott az a vonás, hogy ahol a feudális korban bizonyos fejlettséggel találkozunk az ipar területén, ott elsősorban a csizmadia, másodsorban a szabó és takács, azt követően pedig a borbély, szűcs stb. iparágak találhatók meg. 1. A céhek megszűnése, az első ipartársulat A feudális termelési viszonyoknak 1848-ban történt forradalmi felszámolásával lehetővé vált a céhrendszer megszüntetése. Hazánkban az 1872. évi VIII. t. c. oszlatta fel a céheket, s ezzel megteremtette a tőkés gazdálkodás kibontakozásának a kisiparban is érvényesülő szabadabb útját. Ez a törvény azonban — sok más, korabeli intézkedéshez hasonlóan — felemás megoldást juttatott érvényre. Az újonnan megállapított társulási forma ugyanis csak viszonylag jelentett tágabb lehetőséget, mert az új egyesülésnek ipartársulati megoldása továbbra is szűkreszabott hatáskört képviselt, miközben jelentős vonásokat őrzött meg a céhrendszerből még akkor is, ha más oldalról annak kereteit szétfeszítette. 3 Az ipartestület tagjai sorába való belépés önkéntes volt, s e joggal Hajdúdorogon sem élt mindenki. Már maga ez a szűkkörűség is redukálta az új forma társadalmi szervező hatását. Jelentőségét gyengítette még az is, hogy az új törvény értelmében az ipartársulatok nem rendelkeztek hatósági jogkörrel. Ez ugyan a korábbi céhkorlátok felszámolását jelentette, de ugyanakkor a céhekhez viszonyítva a társulatok kisebbfokú jelentőségére is utalt. Az ipartársulatok által nyújtott előny az iparosok szemében nem járt annyi előnnyel, hogy a hagyományos és kötelező társulás megszüntetése után önszántából belépjen az új szervezetbe abban az esetben, ha önálló ipari tevékenységéhez a tőkeerő rendelkezésére áll. A „Hajdúdorogi Csizmadia Ipartársulat" 1873-ban jött létre, de az általunk ismert alapszabályát csak 1877. március 24-ón hagyta jóvá Hajdú vármegye alispánja. Az első társulati elnök Szegedi Mihály volt. 4 Maga a jóváhagyott alapszabály sem tagadta a társulatnak a céhből való átfejlődését, amit címében is feltüntetett az alábbiak szerint: „A Hajdú Dorogban fennállott Csizmadia Czéh helyében önállóan alakult csizmadia ipartársulat." Az alapszabály előírásai általában arra utalnak, hogy a tagok érdekvédelmi szervnek tekintették társulásukat. A „véletlen ínségtől" való megóvás érdekében betegsegélyező pénztárt; a tagok és családtagjaik részére temetkezési pénztárt; az elaggott vagy szerencsétlenül járt iparosok javára évdíj-, illetve segélypénztárt létesítettek. Tervbe vették egy hitelegylet megalapítását is. Az alapszabálynak sokkal általánosabb megfogalmazásban szövegezett része foglalkozik a tulajdonképpeni szakmai kérdésekkel, ezek között a társulati tagok nyersanyag tárolására szolgáló közös raktárának felállításával és közös árucsarnok létesítésével. Balsai Gábor társulati elnök 1878. évi leveléből kitűnik, hogy az ipartestületnek nem volt önálló szókháza s a társulati megbeszélések céljából, mintegy klubként, Reich Imre házát bérelte ki, ahol — mint írja az elnök — „ . .. árszabályokban nyert engedély folytán a szellemi képeztetés tekintetéből ezen helyiségben vasárnap és ünnepnapokon felolvasások történnek." 5 A tervezettek közül a temetkezési pénztár megvalósítására került először sor. A „Hajdúdorogi I. Temetkezési Egylet" alapszabályait még 1877. elején felterjesztették az alispáni hivatalhoz, amelynek jóváhagyó záradékolása után az egylet még ugyanebben az évben megkezdte működését. 6 Az egyletet, mint kezdetleges