Komoróczy György szerk.: Hajdúdorog történeteE (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 13. Debrecen, 1971)
II. Gazdaság és társadalom a XVII-XX. században
ÉLET A TANYÁN Tanyai munkarend. A tanyai ember lakáshasználata alig különbözött a községben lakóéktól, de mégis van eltérés. A századfordulón még azt tartották, hogy „szógának, kutyának kint, asszonynak, macskának bent a helye". 1930 körül már úgy alakult a rend, hogy a házban alszik az ember és az asszony, rendszerint az ágyban, a nagyobb leánygyermek a dikón, vagy a karosládári, a kisgyermekek pedig a sutban. Nagyobb családban a lóca is fekvőhely volt. A fattyúk, vagyis a nagyobb fiúk az ólban aludtak. így a jószágra is ügyeltek és több alkalmuk volt a társas összejövetekre is. Dunna rendszerint kevés volt egy háznál, ezért a nagyobb gyermekek pokróccal, a kisebbek télikabáttal, vagy ahol volt bundával takaróztak. Nyáron a férfimeber ma is kiköltözik a tornácra vagy a színbe. Az élet rendjét a gazda irányította. Még alig pirkadt, amikor a gazda felkelt, különösen a nyári időszakban, a nagyfattyút is felkeltette, aki az ólban a dikón hált. Mécsest gyújtottak, és elintézték a jószág dolgát. Egyik lovat csutakolt, a másik takarmányt tett a jászolba. Aztán kiganéztak, majd kihordták sarogján a ganéra. Sietni kellett, mert a tehénfejést is legtöbb helyen a férfiaknak kellett elvégezni. Ilyenkorra már az asszony is talpon volt. A ruhát áztatta a mosáshoz, ha annak volt a sorja, vagy kenyérsütéshez kovászolt. A nagylány főzte a krompét a disznónak, miire a kisebbik lány felkelt, a krompé megfőtt, neki kellett megtörni, s közösen csinálták a moslékot. Az asszony szinte egész nap talpon volt. A gyors reggeli munka után früstököt adott, maga is kapott valamit, ellátja az aprómarhát, ebédet főzött, amit kasornyában maga vitt ki szilkében, a földön dolgozóknak. Aratás idején leginkább paszulyt füstölt sodorral. A nyári nagy munkák között legkiemelkedőbb az aratás, mely a dolgozó család minden tagját meglehetősen próbára teszi. A nagyon nehéz munka bérét már a XVTII. század elején is igen magasan állapították meg. A kaszások napszámja az 1807. évi jegyzőkönyv szerint: „meghatároztatott, hogy senki 12-é.n alol adni ne merészeljen 's egyszersmint, a' kaszások napi számjok 8 garasra, a' gyűjtőknek ha ember egy márjásra, a' gyermeknek 4 garasra fel vitettetett. 75 Egy r ébként is egy valamire menni akaró embernek nagyon meg kellett fogni a munka végét. „Pocsai Gyuri bácsi a Disznókútba mint fiatalember semmi nélkül kezdte, oszt családjával 30 hold földet gürcölt össze. Látástól vakulásig dolgozott. Amikor mán nígy ökör vót, hajnaliul dílig kettővel, díltül pedig a másik két pihent ökörrel szántott." /( ' „Az ujjas zsebibe egy karé kenyeret tett, oszt ha szeder vót, menet közben harapott a kenyérből, meg szedrészett. Ebídelni sem ment haza. Ha más ítel nem vót, a derekára kötött egy csuprot madzaggal, amibe olajozott savanyú káposzta vót, ezt eszegette menet közben két újjal. Csipegetett belőlle. Esetleg annyit szünetelt a munkával, míg egy karé kenyírrel felült az eperfára. Egy evíst ezzel is letudott. Tehette, mert vót neki két szíp eperfája. Szalonna csak aratáskor, meg törískor járt ki." A széket nem nagyon ismerték, azaz nem nagyon koptatták, mert úgy tartották, hogy a renyhék esznek a küszöbön ülve. Aratás idején jó früstök volt a száraz tébe tiszta, melyhez a tésztát legszívesebben az igen jónak tartott rucatojással gyúrták, mert akkor csak úgy csattogott a tészta. A száraztísztás acskókat pedig a pitarajtóba vert szegen tartották.
