Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 12. Debrecen, 1969)

V. A gazdálkodás rendszere

Az utcaszer és hasonló jellegű adónemek A városoknak az állami adóval párhuzamosan kialakulásuk kezdetétől fogva volt önálló adószedési joguk. A közülettel szemben minden polgár adóköteles volt, s főként a budai jogcsaládhoz tartozó városok esetében az ingatlannal nem bíró polgár a házaspolgárral egyaránt adót fizetett. Debrecenben a városi adó kezdetleges rendszerét nem ismerjük; jogszabályok nem maradtak fenn, Debrecennek nem volt olyan jogkönyve mint Budának, s egyedi kiváltságok sem kerültek elő, amelyek a városi polgároknak a közülettel szemben fennállt tartozásaira világítottak volna rá. Az összehasonlítások alapján és a későbbi adatokból visszakövetkeztetve azonban a városi adó jellege megállapítható. Ismeretes, hogy a polgárok jogviszonyainak megfogalmazásánál a város árkain belül élő polgárok a beneficiumokat illetően előnyben részesültek az árkon kívül élő polgárokkal szemben. Az árkon kívül lakók a házhelyek után taxát fizettek, s ugyanezzel tartoztak a letelepedési jog megváltása fejében is. A városi adó összefoglaló neve Debrecenben az „utcaszer" volt. Zoltai megállapítása szerint ez az adó „a kisebb másodrendű közterhek gyűjtőneve", a pénzes terménybeli szolgáltatás meghatározója volt. Kivetése - szinte - a hadiadó összegének átlagosan 20%-a volt. A XVIII. sz. végén a kivetési alapot igyekeztek szabályozni, s ezzel a kivetett összeg mennyiségét állandósítani. 1792-ben az állami adónak kb. 12%-át vételezte be a házipénztár, pl. a Hatvan utcában utcaszer címén. Ezideig tisztázatlan az utcaszer fogalmi meghatározása, történeti változása, és kezelésének módja, de feltehető, hogy a városi élet kifejlődésével párhuzamosan jelent meg, mint az utcában élő lakosok kötelezettségeinek jogcíme. A XV. sz.-tól kezdve a városi élet különösen a birtokszerzések aránvainak bővülése folytán szekerek, lovak, kocsisok, béresek fenntartását követelte meg. A belső rend kiterjedésével a XVI. sz. óta találkozunk, s attól kezdve megjelenik a tűzrendészet: minden háznál tűzoltószerszámokat, kapitány vizet, tűzoltóhordókat kellett tartani, fizetni kellett az utcai adószedő megvendégelésének és napidíjának költségeit, a különböző követküldések kiadásait. Mindezeknek a kiadásoknak állandó jellegű bevételre kellett támaszkodniuk, s ez az állandó jellegű bevétel jutott kifejezésre az utcaszer fogalmában. Ezek alapján az a tanulság vonható le, hogy az utcaszer néven ismert adó hozzávetőleg a XVIII. sz. második fele előtt 7?em összvárosi érdekeke! szolgált, hanem az utcai önkormányzat költségeinek fedezésérc hajtották be. Föltétlenül pénzben kifizetett hozzájárulásnak tekinthető és nem munkában teljesített kötelezettségnek. Semmi kapcsolata sem volt akár a földmunkával, akár valamely állami célt szolgáló más rendeltetésű kifizetéssel. Az utcákra háruló feladatok teljesítésének irányítása és megszervezése a XVI. sz. óta a szenátus jogkörében központilag történt, viszont a befizetések decentralizált szervezetben az utcahálózat keretében bonyolódtak le. A XVIII. sz. közepén az utcaszer fogalma bővült, és nem korlátozódott többé kizárólag a pénzbeni szolgáltatásra, hanem az utcákon belül megosztott különböző természetbeni kötelezettségek teljesítésére is kiterjedt. Ettől fogva a „gabellagaba" elnevezés azonossá vált az utcaszerrel és határozottan a városi adó értékével volt egyenlő. 8f> .