Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 12. Debrecen, 1969)
IV. A városi igazgatás ügycsoportjai
kizárták azt a patriarchális ügyintézési módot, amely minden esetben a tanács közössége előtt kívánt feleletet adni a felmerülő kérdésekre. A XVI. sz. előtt természetszerűleg kevesebb panasszal és kevesebb igénnyel fordultak a tanácshoz a város lakosai, mint későbben. Emiatt elegendő volt az, hogy a tanács az együttes ülések alkalmával felvett jegyzőkönyvek sorai közé foglalta, minden vonatkozásban meghozott határozatait. A XVI. sz.-tól kezdve azonban a kolletív ügyintézést fokozatosan kezdte felváltani az ügyiratokra támaszkodó módszer, s éppen e század végétől találhatók meg a tanácsi iratkezelés kapcsán az egyedi ún. akták, amelyeket már egy-egy tanácsnoki referens, vagy az írásbeliség szélesebb körű terjedésével a főjegyző intézett el. A termelőerők kezdetleges állapotában, amikor a gazdasági élet fejletlen volt, és sem a kereskedelem, sem az ipari termelés nem érte el azt a fokot, hogy nagyobbmérvű tulajdonjogi viták bontakozhattak volna ki, az ügyek nagy része szóbelileg elintézhető volt. De később, amikor Debrecen országos hírű kereskedelmi központtá fejlődött, amikor egyes ipari termeivényeknek bázisává lett s ezzel együtt fejlődött az idegenforgalom, nőtt az árucsere, szélesedett a belsőpiac, akkor a hivatali ügyintézés már nem tette lehetővé a határozatok azonnali megfogalmazását. A hivatallal szemben felmerülő tömegigények az intézkedéseket váró érdekelt polgárok, külföldi kereskedők, nem polgárjogú lakosok egyaránt írásos döntéshez ragaszkodtak: ennek megfelelően szükségszerűen alakultak ki a szakágazatokkal foglalkozó ügyvivők hálózatai, akik egy-egy feladat ellátására a tanács részéről megbízást nyertek. A differenciálódó élet differenciált hivatalszervezetet kezdett kifejleszteni a XVI. sz.-ban még kezdetleges fokon és jogszabályok által nem meghatározott ügyrenddel, de már fel-feltűntek a különböző gazdasági feladatokkal megbízott személyek, akik egy év leforgása alatt azonos munkakört töltöttek be. Ezeknek a személyeknek a tanácson belül valószínűleg referensi jogkörük volt, miután maga a tanács jelölte ki saját tagjai sorából az ágazatvezetőket. A referensi munkakör az esküdtpolgárral már a XVI. sz.-ban kezdődött, aki a reábízott gazdasági ügyeket elintézte, arról vagy írásban vagy szóban jelentést tett. Kötelezettsége a XVII. sz.-ban hatósági jogkör gyakorlásával is együttjárt, miután sokszor helyben kellett döntenie. Döntéseit mindenkor a tanácsülésen jóváhagyatta s a jegyzőkönyvek ilyen értelmű feljegyzéseket gyakran tartalmaznak. A hivatali apparátus élén úgyis mint a tanács elnöke, úgyis mint a városi közösség tejhatalmú irányítója a főbíró állott. Jogköréről az eddigiek során már szó volt. Az elmondottakhoz csupán annyi hozzátennivalónk van, hogy a XVIII. sz.-ban kifejlődő polgármesteri tisztség a főbírói hatalomnak egyik korlátozója lett volna, ha már a feudális korban megvalósulnak a hozzáfűződő elgondolások. A főbíró az írásbeli feladatokat, és a végrehajtás kapcsán felmerülő különböző ügyeket a tanácsülésen kívüli esetekben a főjegyző útján intéztette el. E réven a főjegyző gyakorlatilag lassanként a hivatali ügykezelés fejévé vált, akinek kezében minden írásbeli teendő szála összefutott. A XVI-XVII. sz.-ban a tanácsülésnek csak legföljebb referense lehetett, de nincs nyoma annak, hogy szavazati joggal bírt volna. Véleménynyilvánítása is az ügyiratokon jutott kifejezésre, s a tanácskozások leírását tartalmazó jegyzőkönyvekben a főjegyző mindenkor harmadik személyben beszél. A főjegy r ző választott tisztviselőként került a magisztrátusba; a XVI. sz.-ban
