Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 12. Debrecen, 1969)

I. A település helye: a városkép

előtti piac is. A későbbi utcahálózat első tizedei is e központból indultak ki, hogy észak-déli, valamint kelet-nyugati tengelyrendszert alkotva vonzzák magukhoz a többi utat. Debrecen településének, közösségi és a városi szervezetnek nyomai már a várossá alakulás időszaka előtt megmutatkoztak. Debreceni kereskedőkkel a XIII. sz. óta találkozunk. A település egy nagybirtok központi magjává válik s a XIII. sz. végén ez a „Debreceni uradalom"-nak nevezett hatalmas birtoktest magára a városi fejlődésre is visszahatást gyakorolt. A XIII-XIV. sz. fordulóján a templom közelében felépült a földesúri kastély, amely nemcsak a tulajdonosnak lakóhelye volt, hanem a középkor viszonyai között a kiváltságos fejlődés egyik jelentős tényezőjévé vált. A földesúr és a lakosság együttműködése mind a fogyasztó piac megszervezése, mind a termelés kibontakozása terén kedvezően hatott a termelőerők kiszélesedésére, hiszen nemcsak a tranzitó forgalom fokozását tette lehetővé, hanem a különböző termelési ágazatok megalakulását is. Ez a kettősség: egyfelől a körzeti piacszervező funkció, másfelől a nagyobbmérvű megrendelések feltételei támogatóan hatottak a városi élet belső körülményeinek megszilárdítására. A XIV. sz.-ban (1395.) feltűnik az első céh, majd a többi kézműipari szervezet. A gazdasági tényezők mellett nem látunk okot azoknak a politikai mozzanatoknak elhallgatására, amelyek a XIV. sz.-i városfejlődés meggyorsításában szerepet játszottak. Az a körülmény, hogy a Tisza-vidék egyik leggazdagabb földesura, az ország nádora. : Dousa sok vonatkozásban kiemelte Debrecent a környező falvak sorából, kedvezően hatott. A debreceni uradalom a XIV. sz.-ban a Tisza és Nyírség között terült el. Legrégibb ismert birtokosai a „Debreceni" családnévként ismert Rofain bán, majd oldalági utódai: a Debreceni Dousák leszármazottai voltak 1404-ig, a család kihalásáig; őket a Brankovicsok, a Hunyadiak, a Zápolyaiak, az Ártándyak, továbbmenően Gritti, Laski Jeromos, végül az Enyingi Török família követték. Az uradalom formailag 1618-ig, a Török család kihaltáig fennállt. Ennek a Debreceni családnak vezetése alatt harcolt a fejlődő városi polgárság Károly Róbert oldalán az Omode család ellen, a feudális anarchia idején s e körülményre a bíróválasztó oklevél is utal, amikor Debrecen kiváltságlevelének okai között Nagy Lajos király az apjának nyújtott segítségre hivatkozik. Ilyen körüjmények között végig nem kísérhető gyors folyamat lendületével bontakozott ki Debrecen: vonzotta a környék településének lakosságát s felvette a falvakból a városba menekülő jobbágyok sorait, akik akár a kézművesiparban, akár a földbirtokok révén is gazdagodó város földterületein kerestek munkalehetőséget. A betelepülések révén mindenesetre egy olyan folyamat indult meg, amely a XVI. sz. körül fejeződött be: kezdtek elválni egymástól a kézművesek, valamint a paraszti-mezőgazdasági munkát végző személyek; a volt falusi jobbágyok az első évtizedekben s talán a betelepülő első nemzedék életében kézműipari segédek, szolgák lehettek s a társadalmi differenciálódás alsó lépcsőfokán helyezkedhettek el a városon belül, majd később maguk is a termelés magasabb színvonalú ágazataiba kapcsolódtak. Debrecen a fejlődés során 1361-ben jutott el a tényleges helyzet jogi elismertetéséig s akkor kapott városi kiváltságlevelet. E kiváltság a további kibontakozás lehetőségét hordozta magában. A belső feltételeket önmaga teremtette meg földesíi