Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 12. Debrecen, 1969)
II. A társadalmi struktúra alakulásáról
foglalkozásuk mellett s részben szántóvetőkként, részben pedig mezőgazdasági bérmunkásokként, majorosokként éltek tovább. Talán nem járunk rossz úton, ha feltételezzük, hogy a debreceni bérmunkások, majorosok a beköltözködő jobbágycsaládokból kerültek ki. A tanyák kifejlődése idején a majorosok, mint a városi polgárok birtokain alkalmazott gazdasági szakemberek, általában családostól költöztek ki egy-egy tanyára. 1840-ben a majorosok átlagos életkora 47 év volt s legnagyobb részük nős, családos személyként vállalta el megbízatását. 1838-ban az Alsójárási utcákhoz tartozó tanyabirtokosok 306 majorosából 251, tehát kb. 80% nős volt; ezek gyermekeinek összlétszáma 377 személyből állt, nyilvánvaló tehát, hogy a város jogbiztonságát élvező és munkalehetőséget kereső személyek soraiból alakult ki ez a létszám. Általában még századokra visszanyúlóan is megfigyelhető bizonyos fokú vándormozgalom s az északi megyék erős túlnépesedettsége az emberfölösleget az alföldi városokban és falvakban vezette le. Ezzel egyidejűleg alakult ki az a helyzet, amely a jobbágynépességnek a városok körül kibontakozó tanyavilágában történő elhelyezését biztosította. Debrecen tanácsa több ízben intézkedett arról, hogy „a városra jött kolduló és elnyomorodott szegény és az élet-halállal küszködő jövevényeknek" összeírása kívánatos s többek között 1817. május 18-án elrendelte, hogy „az ezen városban található kolduló és kóborló vidéki emberek" Erdélyből és Belényes vidékéről kitoloncoltassanak. A városba menekülő mezőgazdasági elemek egy része nem a város árkán belül helyezkedett el, hanem rendszerint az ún. hóstáton, amely település területi bővülésével folyamatosan változott. A külváros szabályos kialakulásának időpontja nem állapítható meg, de hozzávetőleg a XVIII. század közepéhez fűződik a város körüli telephelyek nagyobb kiszélesedése. Az 1830-as években a lakosság már itt is állandósult, de már 1820. körül a magisztrátus térképre vétette föl a külvárosi telepek raizát. Az 1810-es években szükségessé vált a külvárosi, vagy külsősön telepek bővítése s az árkok kíjebb helyezése; e rendezés során alakultak ki Debrecen városban azok az egyenes-vonalú utak, amelyek már a tudatos mérnöki elrendezésnek és célirányos városfejlesztésnek voltak elemi megnyilvánulásai. Amíg 1772-ben a külső soron összesen 74 háztulajdonos élt, addig 1846-ban már 911-re ugrott a számuk, ami mindenképpen a lakosság növekedésének és a környékből való feltöltődés belső változásainak eredménye volt. A külsősornak nagy szerepe volt Debrecen társadalmi munkamegosztásában, mert a magisztrátus a napszámos munkaerő igényét általában itt szerezte be. De szerepe abban is megnyilvánult, hogy általában itt zajlott le az árkon kívüli piaci élet, az országos vásárok folyamán itt alakították ki a sátortábort, s többek között az ún. külsővásár-tér elnevezése innét származik. Ilyen módon a hóstátok ideiglenes települési helyéből az idők folyamán állandósult telepedési rendszer vált, amely az árokvonulat 1862-ben történt megszüntetése után mint külső terület szervesen Debrecenhez hapcsolódott. A hóstátok lakosságának foglalkozási struktúrája maga is a jobbágyi bevándorlás ismérveire utal. Az esetek legnagyobb százalékában vagy talyigások, vagy egyszerűbb kézműves iparosok, illetve napszámosok voltak a hóstátiak. Rendszerint olyan személyek telepedtek meg az így kialakult városnegyedekben, akik mások alkalmazottaiként éltek és munkaerejükkel szabadon rendelkeztek. Ez a települési rendszer és a falvakból történő feltöltődés a külsősoron bizonyos értelmű munkásnegyedek kialakítását tette lehetővé.
