Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

VII. Gönczy Pál egyénisége és emlékezete

dosan öltözött, egészséges, barna arcú embert, találóan nevezték munkatársai — közöttük Trefort miniszter is — „a mindig ifjú Gönczy"-nek. Az elmondottak azt mutatják, hogy Gönczy Pál mint pedagógus és ember is értékes személyisége volt a nagy gondolkodókban, a nagy alkotókban amúgy sem szűkmarkú századának. Öt évtizedes és eredményekben nem szerény tanügyi munkásságával fáradhatatlanul tevékenykedett a maga korában újat, fejlődést jelentő polgári jellegű népoktatás megszervezésén. Mint ember és pedagógiai író, ha több vonatkozásban talán nem is tudott elszakadni korának előítéleteitől, mégis a nevelésről és oktatásról alkotott nézetei jelentős részét alkotják a haladó polgári pedagógia örökségének. A munkára nevelés elméleti megalapozásával és gyakorlati kísérletezésével nem egy ponton a mai célkitűzések felé mutat. Munkás életművével kiérdemelte nemcsak a kortársak, hanem az utókor elismerését is. * * * 1893 őszén Hajdú vármegye tanítói Gönczy Pálról elnevezett egyesületet hoztak létre Debrecenben. Alapító elnöke Kovács Lajos, a debreceni tanítóképző igazgatója volt. Az egyesület önkormányzati jogokkal rendelkező un. járáskörökre (debreceni, szoboszlói és böszörményi) oszlott, s több mint 200 működő taggal rendelkezett. Feladatát kiállítások rendezésében, pedagógiai viták és népszerű felolvasások megszervezésében jelölte meg. A debreceni tanszerkiállítás eszméjét ez a tanítói közösség vetette fel. Megrendezésére 1894. aug. 18. és szeptember 2. között került sor. A kiállított tanítási eszközök és könyvek túlnyomó részét az egyesület kapta meg. Ebből jött létre az ún. Gönczy Tanszermúzeum s Tanítói Könyvtár. Elbeszélések szerint itt számos olyan eszközt őriztek, amit a nagy pedagógus készített az eredményesebb oktatás céljából. A múzeum a század első évtizedeiben a Csapó és a Burgundia utca sarkán levő épületben (ma vegyipari technikum) volt berendezve. Itt tartotta az egyesület üléseit is. Mint ahogy történetéből kiderül, a tagok önművelő tevékenységük mellett sem feledkeztek meg névadójuk emlékezetének ápolásáról. Az egyesület igyekezett felkarolni az ún. „kézügyesítő" oktatást is. Pályázatot hirdetett Gönczy zeleméri működésének leírására és annak kapcsán olyan elvek megállapítását sürgette, „ . . . melyeket a magyar alföld tanyai iskolái továbbá a földmíves iskolák felállításánál és szervezetében megvalósítani úgy nemzetgazdasági mint társadalmi és közművelődési tekintetekből helyes és célszerű volna."

128 Az egyesület valamennyi országos tanügyi megmozduláson képviseltette magát. Sikeres kirándulásokat rendezett és lépéseket tett a tanítói javadalmazás emeléséért is. Az ügy sürgetése végett beadvánnyal fordult a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, mivel sok megyei tanító fizetése a század végén még az 1868-ban megállapított minimumot sem érte el. Buzgalmuk azonban nem ért célt, ezért az egyesület tagjai „megszégyenítve, porig alázva érezték magokat és a népoktatás ügyét is." A XX. század elején névadójuk emlékét hirdető elemi iskolai füzeteket terjesztettek. Szülővárosában 1910-ben — közadakozásból — felállították Gönczy Pál bronz mellszobrát. (Készítője Somogyi Sándor szobrászművész volt). A tisztelet jeléül emléklapokban is méltatták munkásságát. A Gönczy-Egyesület 1945ig állott fenn. A háború alatt kiállításának anyaga elpusztult, szétszóródott. A felszabadulás után a Hajdúszoboszlói Uttörőház felvette a nevét, és „Gön-