Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)
VI. Pedagógiai nézetei
kell. A tanterv az iparilag fejlettebb területeken az ipar tanítását tette kötelezővé. A vidék sajátosságaihoz alkalmazkodva kívánatosnak látta gyakoroltatni a háziipar néhány ágát (vesszőfonás, szalmafonás, fafaragás stb.). Ez az okmány a mezőgazdasági szakismeretek alapelemeinek tanítását tűzi ki célul a népiskolákban. Erre épít a felsőbb népiskola. Itt már szaktanító oktatja a mezőgazdasági ismereteket. Az iskolakertek, illetve a faiskolák létesítésével és felhasználásával kapcsolatban nagyon sok váratlan probléma jelentkezett. Minthogy a földesúri és jobbágyföldek elkülönítése 1868-ra lényegében már megtörtént, a tagosítás is végbement, így számos községben igen nehezen vagy egyáltalán nem tudtak földet biztosítani gyakorlókert, faiskola létesítésére. 1873-ban például Szabolcs megye 41 községében még nem volt faiskola. Sok helyen a célnak nem megfelelő földet hasítottak ki. Máshol hiányzott a szakértelem vagy a nemtörődömség törte derékba a nemes szándékot. Számos helyen, ha volt is faiskola, nem művelték meg vagy más növényeket termesztettek helyén. „Sajnos dolog — írta Kiss József tanfelügyelő — hogy Szabolcs megye 110 községében levő 156 faiskola földjének több mint egyharmada nem műveltetik. . . egy részben parlagon hever, legnagyobb részben pedig rendeltetésével ellenkezőleg használtatik fel a tanügy kárára." 98 Területileg ez azt jelentette, hogy a megyében 167 hold faiskola célját szolgáló földből 61 holdat nem hasznosítottak. Az 1870-es években többé-kevésbé hasonló helyzet uralkodott az ország többi részében is. A hivatalos erőfeszítések nyomán a 80-as években javultak ugyan a viszonyok, de ez nem volt számottevő. A mezőgazdaság gyakorlatias irányú tanítása, illetve az ehhez kapcsolódó tantervi követelmények megvalósítása mind a népiskolákban, mind az ismétlő iskolákban — a közoktatási kormányzat többszöri erőfeszítése ellenére is — csak kis részben sikerült. Helyenként és időnként születtek ugyan maradandóbb eredmények, de ezek csak elszigetelt jelenségek, s a parasztság egész tömegére hatástalanok voltak. Az eredménytelenség mögött számos okot tatáihatunk. A hiányzó anyagi eszközök (különösen a felekezeti népiskolákban a gazdasági felszerelés, gyakorlótér stb.) és a személyi feltételek mellett nem volt lényegtelen tényező az iskolaszervezet fogyatékossága sem. A parasztság kedvezőtlen anyagi és kulturális körülményei, s a közigazgatási hatóságok nemtörődömsége miatt a tanköteles gyermekeknek kb. egynegyede nem látogatta a népiskolát. Több mint fele nem járt az ismétlő iskolába sem. így a gyakorlati oktatás ezekre nem terjedt ki. A felső népiskola pedig életképtelennek bizonyult. Számuk 1896-ban mindössze 42 volt. A század elejétől a közoktatási kormányzat sikertelenül kísérletezett a gazdasági ismétlő iskolával és a szaktanítós gazdasági iskolával is. Gönczy célkitűzései az elmaradott társadalmi körülmények, s az újabb reformtervek mellett lassanként háttérbe szorultak. Az egyik századeleji (1907) tanterv csupán a népiskola két felső osztályában tartotta szükségesnek a gazdasági gyakorlatokat, az 1925. évi már ott sem írta elő. "" Gönczy Pál nézeteinek cáfolhatatlan értéke az oktatás és a gyermek termelő munkájának összekapcsolására irányuló törekvés az iskolai nevelésben. E Pestalozzitól átvett gondolati örökséget híven a nagy pedagógus demokratikus szemléletéhez, a hazai viszonyokra igyekezett alkalmazni. Mint láttuk, a feladat megoldását iskolai gyakorlókertek létesítésében, a népiskolai művelődési anyag, a tanítási módszer megváltoztatásában és a pedagógusok ismereteinek bővítésében kereste. Lényegében a gyümölcsfákról és a selyemhernyótenyésztésről írott munkáiban is, a pedagógusok gyakorlati irányú ismereteinek növelése vezérelte.
