Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

VI. Pedagógiai nézetei

testi nevelése sem. Elítélte azokat akik a gyermek fejébe minél több tudományos ismeretet igyekeznek „tömni" és keveset törődnek a testi neveléssel. Állítása szerint a gyermek fizikai erejének fejlesztésétől, egészségének fenntartásától függ a szellemi erők gyarapodása is. A régi közmondás: „Ep testben ép lélek" igazát vallotta. A testi nevelésre — írta —: ,, ... a szüléknek s annak idején velők együtt a tanítóknak a legfőbb gondot kell fordítani. E részben a szülei értelmetlenség, ügyetlenség és gondatlanság megigazíthatatlan károkat tehet : de sehol sem lehet az örökös bénaság, nyomorékság és állandó betegség magvait biztosabban elvetni, mint a rosszul épített és rendezetlen iskolában, senki sem tehet a gyermek testi épségében több kárt, mint a gyermek testi ápolására és nevelésére nem ügyelő tanító."

84 Szerinte minden tanítónak tudnia kell, hogy a gyermek egészségére mi lehet ártalmas az iskolában. Ismernie kell a baj elhárításának eszközeit, sőt szükséges esetekben még az intézkedést is elvárta tőlük. Gönczynek az iskolai nevelésről eddig kifejtett nézeteit ki kell egészítenünk a munka nevelő értékével és jelentőségével kapcsolatos megállapításaival. A munkára nevelésről. — Pedagógiai nézeteink egyik legértékesebb, leghaladóbb része a munkára nevelés megfogalmazása volt. Nézeteiben Rousseau, de különösen Pestalozzi és követőinek (Wehrli, Fellenberg) hatása mutatható ki. Mégis teljes joggal állíthatjuk, hogy koncepciójában számos olyan értékes megsejtéssel találkozunk, amely ma is kiemeli őt az elfelejtettek homályából. A hazai nevelés történetében Tessedik Sámuel és Váradi Szabó János, Pestalozzi személyes tanítványának gondolati örökségét újította fel. Eszméjében, akárcsak Tessedik gondolatrendszerében is, együtt jelentkezik a gyakorlatiasság és a munka iskolai alkalmazásának programja. A gyakorlatias irányú, a fizikai munkához is kapcsolódó nevelés progresszív célkitűzése már több irányból felmerült a reformkorban is. A protestáns kollégiumok tantervi tervezeteiben például voltak ilyen törekvések. Kerekes Ferenc, a debreceni kollégium híres tanára már „kézművészetet" is tanított tanszékén. Létrehozója volt a kollégium Gazdasági és Kézművészeti füvészkertjének, s ezzel a munkára nevelés lehetőségét biztosította a cívisvárosban. Ugyanez a gondolat vetődött fel 1841—42-ben azokban a pályázatokban is, amelyek a dunamelléki egyházkerület felhívására készültek a Pesten felállítandó protestáns főiskolával kapcsolatban. 1843-ban a Bezerédy István-féle népnevelési törvényjavaslat szintén a munkára nevelés igényével lépett fel. Tanulhatott Gönczy a reformkori népnevelés és kultúrpolitika olyan általunk kevésbé ismert alakjaitól is, mint Erdélyi János, Török János és Győri Sándor. A mezőgazdaság elmaradottságának okát mindhárman a parasztság tudatlanságában látták, s a népnevelés kiterjesztésétől a közjólét emelkedését remélték. 0 azonban a munkára nevelés problémáját elsősorban a pedagógus és nem a nemzetgazdász vagy a kultúrpolitikus szemszögéből vizsgálta. Ismeretes, hogy Gönczy Pál egész életét az állandó gyakorlati és elméleti munka töltötte ki. A munka szeretetét igyekezett beoltani a gyermek lelkébe is. Egész tanügyi munkásságának ez a törekvés volt legfontosabb alapköve. A munkától várta a haza felvirágzását és a nép anyagi jólétének emelkedését. Az ezzel kapcsolatos elképzelései kapcsolódtak a kor szociális problémáihoz is. Meggyőződése szerint csak munkás nemzet lehet gazdag, művelt és ura saját sorsának. Ilyen értelemben emlegették őt „nevelésügyünk Széchenyijének". Elméletében a konkrét munka nem pusztán praktikus cél, közgazdasági kategória, hanem a gyermek érzelmi, értelmi és akarati életének, tehát sokoldalú fejlődésének egyik legfőbb tényezője. Meggyőződéssel hirdette, hogy a munka nagymér-