Juhász Imre: Gönczy Pál, a reformer pedagógus (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 11. Debrecen, 1969)

III. Tevékenysége a népiskolai törvény meghozataláért és végrehajtásáért (1867-1892)

nyét vallotta, addig az 1868-as törvény csak az állami felügyeletet mondta ki a felekezeti iskolák felett. Községi iskolák létesítését csak olyan helyen engedélyezte, ahol az egyházak nem tartottak fenn népiskolákat. Állami iskolák felállításáról csak harmadsorban szólt. A törvény tehát kompromisszumon alapult. Kossuth Lajos nem értett vele egyet. Schvarcz Gyulához, a neves egyetemi tanárhoz azt írta, hogy a közművelődést nem szabad átadni a felekezeteknek. Meggyőződése szerint csak az állam állíthat fel „közös nemzeti tanodát", bár ennek elérését — a dualizmus viszonyai között — maga Kossuth sem látta biztosítottnak. Magyarországon az egyház még a dualizmus születését követő évtizedekben is óriási anyagi, politikai és ideológiai hatalommal rendelkezett. Földbirtokai mellett számos olyan közfunkciót is megőrzött (oktatás, házasságkötés és bontás, anyakönyvvezetés), amit máshol már a burzsoá államok gyakoroltak. S a felekezetek — szövetkezve a reakciós világi nagybirtokosokkal — nemcsak a népiskolai törvényjavaslat vitájánál fejtettek ki elkeseredett ellenállást, hanem a törvény végrehajtásánál is. így a végrehajtásban még több lett a következetlenség, mint amennyi a törvényben volt. Amikor az 1868-as népiskolai törvény korlátait joggal bíráljuk, rendszerint a 48-as népoktatási törvényjavaslattal állítjuk párhuzamba. Ez érthető is. A törvény teljesebb mérlegelése megköveteli, hogy 1868-at, 1867-tel hozzuk összefüggésbe. A dualizmus kereteit évtizedekre meghatározó 67 —- mint az köztudott — a magyar és osztrák uralkodó osztályok alkuja volt. 1868 ennek a 67-es alkunak a természetes szülötte. így törekvése aligha lehetett következetesebb alapjának szellemétől. Az 1868-as népiskolai törvény legnagyobb történelmi érdemét abban kereshetjük, hogy az évtizedek óta vajúdó népoktatást olyan alapokra helyezte, ahonnét állami irányítás mellett perspektívát adhatott a polgári érdekeknek megfelelő hasznos, tudományos és világi jellegű oktatás fejlődéséhez. Míg a pannonhalmi apát a kommunizmus „rémét" idézgette a közös iskolák felállítása és a tankötelezettség bevezetésének következményeként, addig Gönczy a nemzet felemelkedését remélte a törvény megvalósításától. Jól tudta azonban, hogy ez nem lesz könnyű. Érzéseit így fogalmazta meg: „Megalkottatott ez, hogy segélyével s termékenyítő erejével e nemzetet újjá lehessen alkotni; megalkottatott nem azon tudattal, hogy a létező kedvezőtlen állapotot a nagy gondolattal egyszerre a remény ködében derengő szebb jövővel cseréljék fel, hanem megalkottatott azon meggyőződéssel, hogy ez által ama szép jövő útjának iránya kiméressék, ama számítással, mellyel ez út irányában álló akadályokat lassan és bár nagyidő hosszú során, de biztosan el lehessen hárítgatni."

40 Állásfoglalásából kicsendül, hogy a törvény nem csodaszer, hanem cselekvési alap. Ezt a meggyőződést tükrözi további tevékenysége is. A népoktatási törvény gyakorlati végrehajtásánál szükség volt szívós akaratára. Munkája — miként a munkatársaké is — tele volt nehézségekkel. A legnagyobb problémát az iskolák, a tanítókés a taneszközök hiánya jelentette. A sokrétű feladatok gyors megoldása olyan embert kívánt, aki irányít, s amikor kell végrehajt, aki vezér és közkatona egy személyben. Gönczy Pál ilyen ember volt. Nagy szakértelmével fáradhatatlan munkásságot fejtett ki az 1868. évi XXXVIII. tc. megvalósítása érdekében. A törvény elfogadása után megírta a végrehajtási utasításokat, bár azok a külső szervezést végző Molnár Aladár tollából kerültek a nyilvánosság elé. Eötvös, Pauler és Trefort által is megbecsült Gönczy a kezdeti időszakban az is-