Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Perjés Géza: A hajdúkutatás jelentősége

A török hódítás és a belőle szükségszerűen következő határvédelem együttes vizsgálata elengedhetetlen, mert ugyan kétségtelen, hogy a török előnyomulás szinte kataklizmaszerű hatással volt a balkáni és magyarországi népek életére, hiszen az emberek tíz- és százezreit szakította ki lakóhelyükből és békés foglalkozásukból, de hogy a katasztrófa még akkor sem ért véget, amikor a török előnyomulása lényegében végetért, hanem csökkent intenzitással ugyan, de tovább tartott, az abból következett, hogy a török birodalom és a vele szomszédos országok határain több száz kilométer mélységű határvédelmi öv létesült, amelyben a határvédelmi harcok soha nem szüneteltek, folyvást újratermelvén a hajléktalanok tömegeit, — sokkal nagyobb mértékben, mint amennyire az a feudalizmus viszonyai között egyébként megszokott volt. Ugyanakkor a határmenti harcokból, de magából a határvédelmi szervezetből, a határok őrzését ellátó határőr katonaság fékezhetetlen magatartásából, a polgári adminisztrációnak a katonaival szemben való szükségszerű háttérbe szorulásából következően a határövezetben rendkívül bizonytalan viszonyok uralkodtak, amelyek éppen, mert az államhatalom karhatalmi működését úgyszólván kizárták, a földönfutóvá vált és megélhetését jórészt fegyverével kereső réteg számára életlehetőséget is biztosítottak. Hiszen, ha csak a magyar országgyűléseknek a hajdúk kiirtására vonatkozó rendelkezéseit nézzük, akkor egyik oldalról rögtön világossá válik, hogy ezek az emberek valójában a szinte kaotikusan zavaros helyzetben halásztak s csak így maradhattak életben, másik oldalról pedig, az a körülmény, hogy az egymást felváltó generációk újra és újra jelentkező problémája a hajdúkérdés, jelzi, hogy nem volt erő, nem volt karhatalom a polgári közigazgatás kezében, amely ezeknek az elemeknek a megfékezésére elegendő lett volna. A határvédelem azonban nemcsak szenvedő értelemben biztosított életlehetőséget e vad elemek számára — ti. azáltal, hogy a közrendet felborította —, hanem tevőlegesen is: ellátásához nagyszámú és lehetőleg olcsó katonaság kellett, s mi lett volna kézenfekvőbb és egyszerűbb, mint ezeket a kóbor elemeket szolgálatba fogadni, akiknek ezenfelül olyan kvalitásaik is voltak, amelyekkel sem a termelésben lekötött jobbágyok, sem a városi polgárok nem rendelkeztek, de még a külföldi zsoldosok sem: a sok viszontagságban megedződött kemény harcosok, és a határvédelemben annyira nélkülözhetetlen portyázó harcmodor kiváló értőivé is voltak. A magyar történetírás nem foglalkozott a határvédelem társadalmi, politikai és gazdasági hatásaival. Pedig ez a hatás mindenütt megtalálható, ahol határvédelem folyt, így különösen Kínában, Rómában és Bizáncban. Es, hogy különböző társadalmi, főleg azonban politikai háttér mellett a Balkán országaiban, Lengyelországban és Oroszországban is kialakult egy a hajdúkhoz hasonló szabadparaszti státust élvező katonaréteg, azt egy közös ok, a török hódítás által szükségessé vált határvédelem idézte elő. A hajdúk harcmódja A hajdúkkal foglalkozó irodalomban gyakran találkozunk azzal az állítással, hogy a hajdúk harcmódja valamilyen specifikus, csak rájuk jellemző harcmód lett volna. így pl. gyakran találkozhatunk a „hajdúles" kifejezéssel is, amelyen a szerzők a lesvetésnek egy sajátosan hajdú változatát értik. Ha azonban elolvassuk Caesar leírását a gallok és germánok lesvetéseiről, akkor látnunk kell, hogy azok ugyanúgy csalták tőrbe ellenfeleiket, ugyanúgy ütöttek rajtuk, mint a hajdúk.