Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

I. A kiváltságolt hajdúk várostelepüléseinek főbb ismérvei (1607-1631)

1. Gazdasági helyzet a letelepedés után A hajdúvárosok alapjait Bocskai István 1605 december 12-én Korponán és 1606 szeptember 2-án Kassán kelt adománylevelei rakták le. A kollektív megnemesítéssel csaknem tízezer hajdú vitézt emelt ki a jobbágysorból, és tett nagykiterjedésű, addig lakatlan földterület közös gazdájává. A kiváltságot nyert hajdúk azonban nem váltak ezáltal a feudális nemesi rend tagjaivá, hisz nemesi jogaikat csak településeiken belül érvényesíthették, és földjüket is közös tulajdonként bírták, ám helyzetük lényegesen különbözött a jobbágyokétól is. Nem voltak földesúri hatalom alatt, s így a szabad földön, adottságaiknak megfelelő keretek között rendezhették be életüket. Nincs gazdasági előzménye a hajdúvárosoknak, hisz teljesen, vagy nagy részben lakatlan területen jöttek létre, s lakóik nem foglalkoztak korábban mezőgazdasággal, iparral, kereskedelemmel. Alapításukat politikai, katonai szempontok tették indokolttá és lehetővé a három országrész határán. Bocskai a következőkben határozta meg a hajdúvárosok célját: „Hogy pedig a mi. . . vitézeink bizonytalan lakhelyeikről el ne széledjenek, vagy idegen törvényhatóság alá ne kerüljenek, hanem minden időben egy bizonyos állandó helyen és kerületben lakván. . . minél alkalmasabb, hasznosabb és sikeresebb szolgálatot tehetnének és készen találtatnának. . . a mi és utódaink parancsára minden közönséges és részleges hadjáratban jelen lenni és a hazának hiven szolgálni köteleztessenek.''''

6 Tehát a hajdútelepeknek védőbástya szerep jutott osztályrészül. Bocskai koncepciójában a hajdúk jutalmazása az egész ország jövőjéről való gondoskodással ötvöződött egybe. Bocskai nem békés polgári foglalkozást folytató városokat kívánt létrehozni, hanem egy olyan kiváltsággal bíró katonai települést, amely képes útját állni az ellenséges hadak további terjeszkedésének, sőt ha kell, kiindulópontja, bázisa tud lenni újabb szabadságharcoknak.

7 A hajdúk azonban csak abban az esetben tudtak megfelelni megbízatásuknak, ha rendelkeztek a személyi szabadsággal és a katonai szolgálat teljesítéséhez megfelelő gazdasági erőforrásokkal. A személyi szabadságot a kollektív nemesség biztosította, s ugyanakkor a kapott földterület minden szolgáltatás alól való mentesítése elegendő gazdasági alapot szolgáltatott az állandó fegyveres készenléthez : ,,. . . mostantól fogva ezután az említett vitézeinket, s azoknak mindkét ágon lévő örököseit és utódait, mindnyájukat az említett mezővárosra s megnevezett birtokokra és részbirtokokra nézve, valamint rendes, úgy rendkívüli adóink, béreink, segedelem és kamaránk nyereségének fizetésére, úgy kilencedek, tizedek és ajándékok adására és bárminemű paraszti vagy polgári szolgálatok teljesítésére kényszeríteni és hajtani és ezen okon őket személyükben, dolgaikban és akármi javaikban megbántani ne merészeljétek, vagy bátorkodjatok. . ."

8 A hajdúvárosok megalakulásánál tehát katonai, politikai szempontok az elsődlegesek. Ez azonban nem zárta ki a szándékon túlmutató gazdasági lehetőségeket. A kérdés azonban az, hogy a személyi és vagyoni szabadsággal rendelkező hajdútelepek lakói akartak-e élni a gazdasági előrehaladáshoz rendelkezésükre álló adottságokkal, illetőleg tudtak-e élni azokkal, pontosabban: megvoltak-e az egész ország életében a feltételek a gazdasági előrehaladáshoz. Tehát a XVII. század elején létrejött hajdúvárosok esetében a gazdasági előzmény hiánya önmagában nem zárta ki a — klasszikus értelemben vett — várossá fejlődés lehetőségét, mivel a gazdasági fejlettséget helyettesítette a hajdútelepek lakóinak kivételesen kedvező jogi helyzete. A hajdútelepek történetének első szakasza a letelepedéstől az 1630-as éve-