Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

Jegyzetek

tábornok katonái felkutatták az elrejtett élelmiszereket és sereg távozásakor pl. Szoboszlón tűz ütött ki, az egész város és a gazdasági épületeknek legnagyobb része hamuvá égett. II. Rákóczi Ferenc a hajdúvárosok fiaiból alakított egy lovas ezredet maga körül. Parancsnoka Budai István vezérőrnagy volt, aki a hajdúk főkapitánya tisztséget is viselte néhány évig. Nem volt azonban elég a fegyverthordható lakosság hadbaszállása, az élelmezési kötelezettség, a császáriak pusztítása, mindezeken felül 1706-ban még a megyék felkelő seregeit is beszállásolták Böszörménybe, Nánásra, Szoboszlóra, Dorogra. Az ónodi országgyűlés határozata folytán csaknem 11 000 forint subsidiumot vetettek ki 1708ban a hajdúvárosokra. Ugyanebben az évben a 472 főből álló hajdúezredet 1000 főre kellett kiegészíteniük, sőt újabb két gyalog századot is ki kellett állítaniuk. A trencsényi csatavesztés után újabb 600 fős lovasezred és két század gyaloghajdú kiállítására kötelezték őket. A teljesen kimerült hajdúvárosok az 1708. szeptember 17-én megtartott vámospércsi közgyűlésükön a következőket jelentették ki: „kiváltságlevelünknek megfelelően míg tehetik fölkelnek, de újabb terheket már nem vállalhatnak magukra". Az 1709-es év újabb katonaköveteléssel indult, amit 1000 rajnai forint lefizetésével váltottak meg. Röviddel ezután újabb 10 000 forintnyi hadiadó megfizetésére kötelezték őket. Mindehhez vegyük hozzá: az 1709-ben megindult pestisjárvány a hajdúvárosokat sem kerülte el. Hadházon 1711-ben összeírják a városból elmenekült, a városban még bentlakó és a pestisben elhunytak számát. Ezek szerint Hadházon a pestis áldozatainak száma 42 fő volt.

224 Az 1711-es szatmári béke sem hozott enyhülést a hajdúvárosokra. Továbbra is fizetniük kellett az állami adókat, ezen felül tetemes összeget kellett áldozniuk az ország vezető hatalmasságainak megvesztegetésére, hogy Szabolcs megye ellenében „barátokat, patrónusokat" szerezzenek maguknak. Az ajándékozás és az adózás 1711-től csaknem minden hajdúkerületi közgyűlés témája. Csodálatraméltó, hogy a nyolc évi szabadságharc alatt emberben és vagyonban megfogyatkozott hajdúvárosok képesek voltak e roppant kiadások fedezésére. Jellemző példaként említjük: az 1713-ban 24 060 rajnai forint contributiot kellett fizetniük (csaknem két és félszeresét a szabadságharc alatt fizetett évi subsidiumnak). Ajándékot vittek a királynénak, a palatínusnak (300 magyar forintot), Páfffy János tábornoknak (vágómarhát, körmöci aranyat), fizetniük kellett Csanádi Sámuel főkapitány állandó utazgatásainak, bécsi és pozsonyi tartózkodásának költségeit is stb.

225 A terhek fokozódására számtalan adat utal: Nánáson 1713-ban az alábbi határozat született: „lévén terhes adózás annyira, hogy elégtelennek itiltetik, hogy a szegénység csak marháj átul portiózzék arra nézve, tetcet determinátiót tenni a pusztán lévő nyilasok és amint hijják parasztok földe felől, hogy tudniillik: az előtte örökös nyilas földjét minden lakos ember magáévá teheti, hat—hat máriásokkal. Akiknek penig nincsen nyilasok ugyan 6—6 máriás garasokkal váthatják magukhoz egész nyilast ilyen conditioval, hogy ámbár az előtti örökös Gazdája melléje jöjjön is, az emiitett nyilasoknak, tíz egész esztendeig bírhassa azon személy ki mostan magához váltotta, ha ezért expirálván a tíz esztendőt tegye le mostan determináltatott válcságát és optineálhatya."

226 A korábbi adózási elvek alapján, már nem tudták előteremteni a kiadásokat. Megoldást jelentett volna az, ha az egy marhaszámra eső összeget felemelik. Ezzel azonban a gazdagabb lakosok adója jelentősen megnövekedett volna, ezért a magistrátus más módot keresett. Lehetővé tette — a pusztán levő nyilas földekből és a parasztok földjéből — meghatározott összeg lefizetése ellenében