Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

Az ellenforradalmi rendszer évei

szárnyaként tartották nyilván. A faluban ezekben az években legális és aktív politikai tevékenységet csak két párt, a kormány- és az ellenzéki kisgazdapárt fejthetett ki. Ezek működésével és az 1935. évi törvényhatósági választásokkal kívánunk a következőkben nagyobb részletességgel foglalkozni. A rendelkezésünkre álló, valamikor szigorúan titkos anyagok felhasználásával ugyanis olyan kuliszszák mögött zajló históriákat is szeretnénk megvilágítani, amelyek akkoriban az események ma még élő szereplői előtt nem lehettek ismeretesek. A kisgazdapárt programjának lényegét az előzőekben már érintettük, mégis azt talán annyival ki kell egészítenünk, hogy megalakulásakor, 1930. október 12-én az ún. békési programban a titkos választójog, a közigazgatás egyszerűsítése és más egyéb mellett erőteljes nemzeti birtokpolitikát, a mezőgazdaság fejlesztését, a bank- és kereskedelmi tőke hitelfeltételeinek hathatós ellenőrzését és igazságos adórendszer bevezetését követelte. A kisgazdapártnak ez a radikálisnak egyáltalán nem mondható programja is elegendő volt ahhoz, hogy a sorsával elégedetlen, kisebb-nagyobb birtokkal és egyre duzzadó adóssággal küszködő parasztságot, mely a kormány intézkedéseitől nem sok jót remélt, saját soraiba állítsa. A kormánypárt Gömbös Gyula 1932 őszén kezdődő miniszterelnöksége alatt újabb ígérgetéssel megkísérli falusi bázisának kiépítését, de ez az akció kezdetben csak kevés sikerrel járt. Ennek okairól Nábráczky altábornagy debreceni vitézi székkapitányhelyettes 1933. januárjában így ír: „Az a bizakodó hangulat, amivel a miniszterelnök úr zászlóbontását várták állandóan csökken. ..." Kifogásolják, hogy a miniszterelnök sem a valóságos helyzetről, sem pedig a „sofort" programjáról nem tájékoztatta a közönséget, holott úgy az adóemelés, mint a fizetéscsökkentésre vonatkozó rendelet már kész volt és csak kibocsátásra várt. Nem tudják megérteni, hogy „miért kell a nemzet szeme előtt mindig csak csalóka délibábot lebegtetni, holott a magyar ember természetének jobban megfelel és jobban is meg tud küzdeni egy olyan veszéllyel, amit teljes meztelen valóságában ismer." De különben sem tudják megérteni azt, hogy azok a terhek, amelyek az újabb adóemelós folytán a társadalom egyetemére hárulnak, amely csekély kivételtől eltekintve már erején felül lett igénybevéve, miért nemcsak a társadalom ama kiváltságos hányadára haramiának, akiknek még van miből áldozni és akiket kellene is áldozatra kényszeríteni, ha erre az áldozatra az ország megmentése érdekében szükség van.

177 A kisgazdapárt, amelynek a kormányzati szervek nagyobb mozgási szabadságot engedélyeztek, a 30-as évek elején még Gömbösékkel együttműködött. A vidéki, helyi vezetők azonban meglehetősen óvatosan kezelték tevékenységét, különösen akkor, amikor a szociáldemokrata párt bomlásakor egyre több volt szociáldemokrata lépett át a kisgazdákhoz. A helyi kisgazda képviselők és korteseik, akik céljaik elérése érdekében nem voltak válogatósak az eszközökben és módszerekben, kíméletlen ellenzéki csatát vívtak. A kisgazdák megyei vezérét Hegymegi Kiss Pált, olyan embernek tartották, aki képviselői mandátuma megtartása érdekében képes volt mindenre. Az a hír járta, hogy ő Debrecen városa „hivatásos képviselője" és az az ember, aki a képviselőségét megélhetési forrásnak tekinti. Az 1935.évi választások során falunk országos visszhangot keltő esemény színtere volt, s ebben Hegymeginek jutott a főszerep. A história, melynek szereplői a csegei kisgazdák is, Debrecenben kezdődött. A korrupció, mely ezekben az években egyre jobban elharapódzott, megyénket sem hagyta érintetlenül. Míg a parasztság és a kispolgárság adósságaival küszködött, addig az uralkodó osztály tagjai különböző kedvezményeket élveztek, összeköttetéseik révén jogtalan ha-