Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)
Az ellenforradalmi rendszer évei
Faragott fejfák a régi temetőben 1937-ben (K. Kovács László felvétele, Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattára) tására. Ennek lényege abban állott, hogy a termelő minden mázsa gabona után a felvásárlótól a vételáron felül kapott egy 3 pengős gabonajegyet (bolettát), melylyel adót fizethetett vagy készpénzre beválthatta. A gabonáért fizetett árkiegészítést az állani a lisztforgalmi adó, a posta, a telefon, a dohány árának és a kávé, tea vámjának felemeléséből fedezte. A kormány a magas kenyér árakkal, a fogyasztási adók felemelésével végeredményben azonban a dolgozókat sújtotta. A boletta rendszerrel pedig elsősorban a nagyban termelőket, a földbirtokosokat és a gazdagparasztokat segítette. A boletta-törvénynek a falusi szegénységet kisemmiző következményét a kormány is kénytelen volt elismerni s ezért azt a törpebirtokosok (5 holdon aluli) földadójának elengedésével egészítették ki. Ez az engedmény azonban főben számítva csak néhány pengőt tett ki s a válság által különösen sújtott szegényparasztság helyzetén lényegesen nem segített. A bajokon segíteni nem tudó, már tizedik éve hatalmon levő Bethlen-kormány 1931 júliusában bejelentette lemondását s utóda gróf Károlyi Gyula lett. A válság, mely indulásakor még csupán a növénytermesztés vonatkozásában jelentkezett, 1931-ben már az állattenyésztésre is kiterjedt. A Károlyi-kormány a gazdasági helyzet súlyosbodásának megakadályozására rendkívüli takarékossági