Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

A falu belső és külső területének leírása

1772-es összeírás szerint „ Vetemény es . .. kertyeiis vágynak nagyob részént a Lakosoknak"

6 A veteményes kert egyik részében a szabadban, vagy kezdetleges színben a kezes jószágot, mellette a takarmányt tartották télen és nyáron egyaránt. A század elején a kezes jószág száma még kevés a faluban, azok jelenléte tehát a kertek művelését különösebben nem zavarta. A szilajon tartott jószágot csak telelni hajtják be a kertekbe, tehát a veteményben azok sem tehettek kárt. A földművelés előtérbe kerülésével párhuzamosan sokasodnak az igavonó jószágok. Az igás állat számára, védelmére istállót kell építeni. Erre lehetőség csak a kertekben kínálkozott. Az első ólak feltehetően csak a XVIII. század végén jelentek meg a kertekben. Ezek az ólak igen egyszerű építmények, építőanyaguk törekes sárral tapasztott nádfal, amelyet olykor trágya is helyettesített, néhány ágasfa, melyre a nádból készült tető nehezedett. Az ólnak padlása, kéménye nem volt. Benne a jászlon kívül az egyik sarokban vályogból épült fekvő és ülőhelyül is szolgáló t'ócik-et találjuk, mellette a szabadtűzhely foglalt helyet. A szakirodalom ezeket az építményeket tüzelősólaknak nevezi. A XVIII. század végére kiépült falu lényegében két nagyobb egységre tagolható: a belső lakóház övezetre a tulajdonképpeni „Falura", és az állatok szálláshelyéül szolgáló „Kertekre". A Falu közepének tartották a faluházat és a templom környékét. Innét keletre a Kertekig az „alvig", nyugatra a „felvíg" falurészt különböztették meg. A „Tiszaszílen" laktak a halászok és révészek, a falu északi részén a „Hatajszilen" a telekkel nem rendelkező zsellérek és az első cigány telepesek. A lakóházak száma 1787-ben 229, ebből 3 az uraság cselédháza, ahol a házi szolgálatra szegődöttek laktak. A földesurak számára számszerint 5 lakóház épült, azokban azonban többnyire csak tiszttartóik laktak. A mai állatorvosi lak helyén állott a „ríbiró" háza, vele szemben volt a tiszai átkelőhely, az „országrí"? A falu legmagasabb pontja a „Nagykocsmapart", mely nevét onnét kapta, hogy a XVIII. században itt építtették fel a Vayak a környék legnagyobb kocsmáját. Az itt átvezető rév forgalma miatt azonban valószínűleg már korábban is állhatott e helyen kocsmaépület. Ezt látszik bizonyítani az a tény is, hogy amikor századunk elején a vízügyi hatóságok a mai gátfelügyelői házat építették és a régi kocsma épületet lebontották, a munkások régen elfelejtett beomlott pincére bukkantak. Ekkor született egyébként az a legenda is, hogy itt valamikor alagút kezdődött, mely a kismajori Filegóriáig vezetett, sőt egyesek hinni vélték, hogy ez valamikor a Tisza alatt átvezetve az egri vár alagútrendszerével is összefüggött. Az uraság az első szárazmalmot 1742-ben építtette, melyet csakhamar még kettő követett, melyből az egyik kásamalom volt. A mészárszék és a „Görög-Bótt" a lakosság hús és fűszer szükségleteit volt hivatva ellátni. A „Görög-Bótt" nevét onnét kapta, hogy annak első tulajdonosa örmény származású volt, akit köznyelven görögnek neveztek. A prédikátor, az „Oskola Mester" és a „Leányok Tanítója" számára a falu költségén épült lakóház állott rendelkezésre. A XVIII. század végére a belső terület sűrűn beépült s minthogy a terepviszonyok miatt másutt építkezni nem lehetett, a Kerteken is megjelentek az első lakóházak. A lakosság lélekszámának erőteljes növekedése következtében különösen a jobbágyfelszabadítást követő években a kertek területe lakóházzal teljesen beépült. A XIX. században a belső övezet lakóházai mellett is megjelentek a gazdasági épületek, az ól, szín, disznóól. A belső területen a lakóházakhoz csatlakozó udvarok mérete alig érte el a 200 ölt, ezért a gazdasági épületek térfoglalása után a falunak ez a része zsúfolttá vált. Ezzel szemben a Kertek, ahol egy-egy porta a 800 ölt is meghaladta, tágasabb, levegősebb maradt.