Béres András: A nádudvari fekete kerámia (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 6. Debrecen, 1965)

A nádudvari fazekasság története

Kun Imre, Szakái Ferenc, Szakái Gábor, Beke István, Beke János, Beke Antal, Cziberc János, Czibere József, Böszörményi Ferenc, Böszörményi Bálint, Tömöri József, Csendes Ambrus, Boros József, K. Nagy Gábor, Enyedi Sándor, Nagy Bálint, Pataki András, Losonczi János, Szakmári János, Szombati Ferenc, Debreceni József, Szabó Gábor, Csorna Sándor, K. Kovács Sándor, Bodnár Ambrus, Fazekas István, Gyenge Bálint, Zs. Fekete Bálint, Győrf i József, Szűcs Ambrus, Kovács József, Fekete Sándor, Sárándi Bálint, fazekasok, mely okmányt 1852 február 1-én Debreceni kereskedelmi és Iparkamara nevében Vremis Mátyás elnök és Szüvenfors Gyula titkár hitelesített.

20 Amikor 1876-ban megalakult Hajdú vármegye, megszűntetik a Hajdú kerületet és a szomszéd vármegyékből kiegészítik a történeti hajdúságot. Nádudvar mezővárost Hajdú megyéhez csatolják, mely másirányú gazdasági fejlődést biztosít számára.

21 1880 és 1890 között tizenötre apadt a fazekasok száma. „Voltak olyanok is akik áttértek más munkára, vagy parasztok lettek. Némelyek vagyont gyűjtüttek és gazdálkodtak. A fekete edény megindult utolsó útjára, mert nemsokára már csak pár ember foglalkozott vele. A fokozott gyáripar mind nagyobb teret hódított, a nép kezdett igényesebb lemii, és a mázasedény czidőben kezdett itt is teret hódítani. Ez a foglalkozás annak az embernek, aki szívén viselte, szerette jól megcsinálni, elég jó módot biztosított, sőt még némi vagyonszerzésre is nyújtott lehetőséget. Ezért aztán akinek némi vagyona volt, az csupán csak gazdálkodott, azt számára biztosabbnak látta. Voltak olyanok, akik még mint téli munkát tovább folytatták, később, öreg napjaikon több vagy vagy kevesebb vagyonukból éldegéltek. Egyes mesterek folytatták tovább a munkát, de a csínyra nem sokat adtak. Azt tartották, még mindig többre rúg mint a napszám. így aztán leromlott a fekete edény és magát lejáratva átadta helyét a mázas edénynek és a nádudvari fazekasok fokozatosan kezdtek rátérni a mázasedény készítésére. Nem is csoda ez, hiszen a század végére csak a gyenge mintájú edénykészítés maradt meg a szép madaras, virág, állatmintás karcolt csiszolt edényekből. Nem csoda, ha régi híre egyre inkább elvesztette tekintélyét, jóllehet a múlt század közepén minden valamire való módosabb helyen, lakodalmi, keresztelői, vagy névnapi ajándékok a főzőedények kivételével mind a nádudvari fazekasok készítményei közül kerültek ki."

22 Nagy szégyen volt a szegényeknél is, de különösen ha módosabb ember ilyen alkalomra mástól kért kölcsön. A névnapi vagy lakodalmi ajándék is nagyobbára nádudvari edény volt. A pálinkás kulacs, bütykös, bodon, különböző formájú vagy mintájú díszes kivitelű edények, kis hordók, butélák, különféle fűszertartók, borotvatartók, kés-, kanál-, dohánytartók változatos formában terjedtek el a nádudvari nép körében. Keresett volt a fekete edény, mivel a gyáripari készítmények gyors előretörése ellenére is a helyi mesterek mind a nádudvari, mind a környékbeli piacokon olcsón árusították a háztartásokban nélkülözhetetlen készítményeiket. A nép ezeket vette nemcsak azért mert megszokta, hanem azért is, mert szűkös körülményei között néhány fillér is igen sokat számított. 1897-ben már előre vetítődött az agrárproletárok mozgolódása. Balázs Lajos erre vonatkozóan jegyzi meg munkájában: „A község elöljárósága átlátja, hogy az elégedetlenség a munkások között részben azzal lesz levezethető, ha téli foglalkozást, tehát keresetet biztosít számukra, létrehozza c célból a mostani Házi Iparosok Szövetkezetét, ahol munkások gyékényből és fűzfavesszőkből lábtörlőket, kosarakat, kaskákat fonnak és azokat a szövetkezet tömegében értékesíti."

23 Nem maradt e mozgalom hatástalanul a fazekasokra sem, jóllehet a századfordulón tizenöt-tizennyolc a fazekasok száma. „1930 körül már százhuszonöt önálló iparos dol-