Jankó Ákos: Hajdúvid (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 4. Debrecen, 1963)

A faluközösség kialakulása

És az emberek ? . . . A régi, különböző helyekről való ideszakadtság érzése nem tűnt cl nyomtalanul. A falu mostani lakosai közül legtöbben a dorogi Forrai birtok volt uradalmi cselédei, azután böszörményiek és hadháziak, kisebb számban nánásiak. Mindenkit most is csak oda húz a szíve, odajár legszívesebben, ahova való, ahol fiatalságát töltötte, rokonai, ismerősei élnek. Ha régi falujukba, városukba veszik útjukat, még ma is úgy mondják: — Haza megyek. — Otthon voltam. Az egyes helységekből származó lakókat ma is meg lehet egymástól különböztetni. Más a beszédjük, hangséilyuk, más a viseletük. A „garádja" a böszörményi ember számára kerítést jelent, a hadházi tüskés vesszőkből kötött simító boronát ért rajta. A hadháziak és nánásiak kereken begyűrt kalapot, a böszörményeik hosszában beütött tetejűt hordanak. Dc vannak már fiatalok, akik itt jártak iskolába, vagy itt kötöttek házasságot és gyermekeik már Hajdéividet nevezhetik szülőföldjüknek. És vannak halottaik is. Furcsa, de sokszor ők tudják legsúlyosabban jelenteni az idetartozást. A kialakulás első évei után a falu lakosainak a száma tovább emelkedett. A község területén ma 1580-an laknak, közülük 510-en a faluban, a többiek tanyákon. Jelentős esemény volt a falu történetében, hogy 1955 őszére a lakóházak 95%-ába bevezették a villanyt. 1957-ben a falu minden utcájában, mindkét oldalon betonjárdát építettek. A faültetést a Községi Tanács is szorgalmazta. 1957-ben az államtól díjmentesen kapott a falu nyár, japán akác, celtisz és egyéb csemetéket, amikből a lakosok kb. 5000 db-ot ültettek el a falu belterületén. A fákat a háztulajdonosok a kertekbe, udvarokra és utcára telepítették. Újabb lakóliáz kiskerttel, rózsabokrokkal