Porcsalmy Gyula: Hajdúböszörmény rövid története a Hajdúkerület megszűnéséig (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 3. Debrecen, 1963)

Böszörmény város története a hajdúk letelepülése után

téri református templomot a múlt század 80-as éveinek elején átalakították, a templom padlója alatt sok elszenesedett törmelékre találtak. Valószínűleg az 1681-i nagy égésből valók voltak ezek a szenesedett maradványok. A templom alatt pirosas öltönyben papi csontvázakat-talárban, ezüstszeges koporsókban — találtak, feliratos kőtáblákkal és sok ezüst karikával. E templom alatt nyugszik Brankovics felesége: Heléna is. Ugyanezen 1681. évben a kurucok Szatmárból és Szabolcsból a rómaikatolikus papokat elűzték. Ezután egyetlen egy római-katolikus templomot se találtak, kivéve az ecsedi, szatmári és böszörményi várakat. A XVII. századnak különösen utolsó előtti évtizedéből sok említést találunk valami „böszörményi várdákról" — végvár lévén Böszörmény —, melyekben labancok tanyáztak. A váradi pasák többször megparancsolták a debrecenieknek, hogy a böszörményi várdát földig lerontsák. Ezt a debreceniek nem tették meg, bár a labancok innen sokat háborgatták, pusztították őket. Egy ilyen várda volt a város északi részén levő Várdomb-utcán is. 1687-ben, augusztus 4-én I. Lipót a böszörményieknek vitéz szolgálataikért, érdemeikért védlevelet adott. Szabadságaikban zavarni, katonáskodásukkal össze nem férhető teljesítésekkel terhelni nem volt szabad őket. Ezzel egybehangzólag 1690—1697-ig kiadott több oltalomlevélben a katonatartási, — adó —, kilenced-, és tizedüzetési kötelezettségtől, valamint a Kamara törvénytelen igényei alól mentesíti az egész hajdúságot, köztük a böszörményieket is. Ezen védlevelek közül legnevezetesebb az 1695 október 30-án kelt királyi levél, melyben a török háború alatti és egyéb érdemeik vannak felsorolva. A kapitányokat előbb a kassai generális nevezte ki, 1699-től maguk választották, de a király erősítette meg. A hadnagyokat, tizedeseket, vásárbírákat, városgazdákat, népszónokokai a volt katonai szervezetből tartották meg. A város (éppen úgy, mint a többi hajdúváros) hat tizedre volt felosztva. 1666-ban a hat hajdú várost, élükön a legnépesebb Böszörménnyel, teljesen kivették Szabolcs megye hatósága alól, önálló kerületté alakultak. Első főkapitánynak 1669-ben Désány Istvánt választották meg. A kerületi székhely 1699-től Böszörmény volt. Ez évben ugyanis elhatározták, hogy a kerületi gyűléseket nem az egyes városokban felváltva, hanem a leginkább központban fekvő Böszörményben tartják. Az utak rosszasága, a közlekedési nehézségek nagyban hozzájárultak e határozat megszületéséhez. A hajdúkerület főkapitányai voltak: Désány István 1669—1701., nánási Oláh Jakab 1701-—1711. I. Csanády Sámuel őrnagy 1711—1734, II. Csanády Sámuel 1734—1777, Pethes János 1790—1809, nánási Oláh Mihály 18Ö9—1835, Pély Gábor 1835—1849, Sillye Gábor 1861—1867-ig. A legrégebbi kerületi jegyzőkönyv 1694—1709-ig terjed. Már említettem, hogy Hajdúböszörmény lakossága — a többi hajdú városokhoz hasonlóan — tizedekre volt osztva. Egy tizedben mintegy 15—20 család volt. A tized eredetileg a hajdúk katonai szervezeti alapegysége volt, amit a letelepedés után is megtartottak. Egy-egy tized a város kijelölt részén telepedett le. A város élén a kapitány állott, aki katonai és polgári tekintetben is a város vezetője volt. A városok szövetsége (Szoboszló, Nánás, Dorog, Böszörmény, Hadház, Vámospércs) a hajdúkerületet