Poór János: Hajdúböszörmény a német megszállás és az új élet hajnalán, 1944 március—október / Hajdúsági Közlemények 14. (Hajdúböszörmény, 1985)
Tartalom
A Vörös Hadsereggel szemben a Friessner vezérezredes parancsnoksága alatt álló „Dél" hadseregcsoport védekezett. Állományába tartozott a 8. német hadsereg Otto Wőhler gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt, továbbá a 2. magyar Wőhler hadműveleti csoport (Veres Lajos vezérezredes), valamint a 6. német hadsereg (parancsnoka Fretter Pico tüzérségi tábornok) és a szeptember 20-án létrehozott 3. magyar hadsereg (Heszlényi altábornagy), amelyet október 6-án a 6. német hadsereg alárendeltségébe utaltak. lî 3 A „Dél" hadseregcsoport mellett a magyarországi védekezésbe bevonhatták a Jugoszláviában lévő „F" német hadseregcsoport részeit, és átirányíthatták az Északi Kárpátokban védekező „A" hadseregcsoporthoz tartozó 1. német páncélos és a Dálnoki Miklós Béla parancsnoksága alatt lévő 1. magyar hadsereget. 12 4 A német fasiszta hadvezetés a magyarországi hadműveletek lelassítása érdekében négy védelmi rendszert hozott létre. Az elsőt a magyar— román határon építették ki. A másodikat a Tisza nyugati partján készítették elő. A harmadikat a Duna jobb partján — Budapest hídfővel —, a negyedikként pedig létrehozták a „Margit" vonalat délnyugaton Budapest lezárására és a nagykanizsai olajmezők védelmére. A hitlerista katonai vezetők abban bíztak, hogy a romániai hadműveletek után a szovjet csapatok képtelenek lesznek a déli arcvonalon újabb támadó hadműveletek megindítására. Ezért nem megalapozott támadásokra szánták el magukat a Déli-Kárpátok irányában (ebben jelentős szerepet szántak a rosszul felfegyverzett, kiképzetlen 3. magyar hadseregnek). Amennyiben itt az arcvonalat stabilizálni tudták volna, akkor erőket csoportosítottak volna át északra, a Varsó—berlini szovjet—német arcvonalra. Következésképpen így vélték meghosszabbíthatónak a második világháborút, s utolsó reményük: az angolszász—német szövetség létrejöttét a Szovjetunió ellen. A szovjet főparancsnokság felismerte a náci vezérkar stratégiáját. Ennek érdekében összehangolta a 2., a 3., a 4. Ukrán Front hadműveleteit, a feladattal Timosenko marsallt bízta meg. Ezt követően a 2. Ukrán Front utasítást kapott, hogy késedelem nélkül kezdje meg hadműveleteit a német—magyar csapatok szétzúzására Magyarországon. Ezáltal kettős célt szándékozott elérni. Először: a támadás megindításától remélték, hogy Magyarország, az utolsó csatlós állam kilép a háborúból, és megnyílik a lehetőség a Bécs—Prága—Dél-Németország irányában indítandó offenzívához. Másodszor: ezáltal meg tudják akadályozni azt, hogy a Varsó—Berlin felé tervezett hadműveleti területekre a németek délről csapatokat csoportosítsanak át. Ebben az összefüggésben válik érthetővé, miért fogadták olyan szívélyesen a magyar fegyverszüneti delegációt Moszkvában, és miért teljesítette Horthy ék kérését Malinovszkij marsall a hadműveletek átmeneti leállítására október 11-e után. „A Budapest—Bécs irányban kifejlesztendő hadművelet sikere érdekében feltétlenül biztosítani kellett a front szárnyait. Ehhez mindenek előtt szét kellett verni azokat az ellenséges egységeket, amelyek Erdély123 Olvedi I.: i. m. (Bp., 1974) 116—117. 124 M. Zaharov: i. m. (H. K. 1965. 2. sz.) 320—321. 60
