Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
séget, de csak oly áron, hogy a hét vármegyéről (Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj) lemondott Kassával egyetemben. 17 5 A szabolcsi hajdúvárosok és Munkács, Tokaj és Ecsed helyőrsége azonban nem volt hajlandó letenni a magyar királynak a hűségesküt, nem utolsó sorban ifjabb Bethlen István és Zólyomi Dávid biztatására. 17 6 Az ellenállás tűzfészke Böszörmény volt, s az 1631 tavaszán ide érkezett királyi békebiztosok itt komoly ellenállásra találtak. A királyi biztos Eszterházy felháborodottan írta, hogy „nem tudatik micsoda indulatból Erdélyi András, a beszerményi kapitány" a király iránti hűségesküt nem hajlandó letenni. 17 7 A helyzetet végképp kiélezte, hogy híre járta annak,, hogy a kállói helyőrség Böszörmény ellen készül, hogy Erdélyi Andrást elfogják, s ha ez nem sikerülne, akkor „az várost is szablyára hányják kicsinytől fogva nagyig". Erre viszont a többi hajdúváros lakossága is megmozdult, s ifjú Bethlen Istvánnal az élen visszanyomták a kállóiakat. A hajdúvárosokban mindenütt elkergették a Habsburg-barát kapitányokat és újakat választottak, sőt a szabolcsi és a bihari hajdúk egymással szövetségre is léptek. 17 8 Szeptember hetedikén kétnapos csata fejlődött ki a hajdúk és a mintegy háromezer zsoldos között Böszörmény és Nánás között. A hajdúk visszaszorították a császáriakat, sőt Rakamaznál utolérve őket, komoly veszteségeket okozva nekik, a Tiszán is átkergették. 17 9 Az úgynevezett harmadik hajdúfelkeléssel nem áll módunkban foglalkozni, csupán annyiban, amennyiben a Böszörmény belső politikai erőviszonyait megvilágítja. I. Rákóczy György trónjának biztosítása érdekében vállalta, hogy leszereli a hajdúmozgalmat. Ennek egyik feltétele a hét vármegye — közöttük Szabolcs — átadása volt. Eszterházy nádor ezt használta fel, hogy a hajdúvárosokban levő erdélyi fejedelmi irányvonalat követő hajdúk erejét megtörje. Követelte ezért az elűzött Habsburg-párti kapitányok visszahelyezését, s azt, hogy a jövőben a kapitányokat a kassai kapitányok jelöljék ki. Követelte a hajdúfelkelés szervezőinek, irányítóinak kiadatását és azt, hogy a hajdúk személyesen, fejenként tegyenek hűségesküt. 18 0 A hajdúk ugyan kezdetben visszautasították ezeket a követeléseket, s nyomatékkal emelték ki Erdélyi András böszörményi főkapitány és négy társának a büntetlenségét. A nádor maga is belátta, hogy a húrt nem lehet tovább feszíteni, s ezért hajlandónak mutatkozott Erdélyi András büntetlenségének biztosítására. Egyben ígéretet tett arra is, hogy a hajdúkat régi szabadságaikban megtartja. A hajdúk nem voltak hajlandók elfogadni a fejenkénti eskü formuláját sem, s Eszterházynak el kellett fogadni azt a kikötést is, hogy aki az erdélyi fejedelemség területére távozik, az mentesül az eskütétel kötelezettsége alól. 18 1 így kerülhetett sor a régi Habsburg-barát kapitányok visszahelyezésére Nánáson, Dorogon, Hadházon és Vámospércsen. A helyzet Böszörményben viszont igen válságos lett. Az itt lakó hajdúk ugyanis még ekkor sem akarták letenni az esküt, s követelték, hogy Erdélyi András maradjon meg kapitányuknak, aki társaival ekkor már I. Rákóczi György menedékét élvezte. 18 2 175 Makkai László: A kuruc nemzeti összefogás előzményei. Bp. 1975. 176 Uo. 113. old. 177 Uo. 115. old. 178 Uo. 116. old. 179 Uo. 119. és 121—122. old. 180 146. old. 181 Uo. 147. old. 182 Uo. 148. old. 54
