Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
lönösen nem a jobbágycsaládok nevei. Névváltozással tehát számolnunk kell! Pontosan Böszörmény esetében hozhatunk erre meggyőző példát. Tudjuk, hogy az első helybeli céh a szabóké volt, s már 1660 előtt működött, s a debreceni szabók céhével állott filiálisi viszonyban. A böszörményi céh tagjai a következő neveket viselték; Szabó vagy Zakony György céhmester, helyettese Szabó Mályás, tagjai pedig Szabó vagy Patay Mihály, Szabó vagy Kisfaludi András, Szabó vagy Ráckevi György Z 5 0 Nyilvánvaló, hogy névingadozással állunk szemben ! Az első helyen a Szabó vezetéknév egyértelműen a foglalkozásuk miatt ragadt az adott személyekre, míg a második helyen álló jelzi az eredeti — tulajdonképpen származáshelyükre utaló — nevüket. A szabó céh tagjai tehát a legjobb úton voltak, hogy névcserén essenek keresztül. Márpedig ez azt is jelenti, hogy komolyan számításba kell vennünk annak lehetőségét, hogy az egykori jobbágy közösség egyes családjainak továbbélését a könnyen bekövetkezhető névváltozás miatt nem tudjuk nyomon kísérni. Arra pedig végképp semmi lehetőségünk nincsen, hogy az egyes famíliák leányági kontinuitását valaha is kimutathassuk. E két utóbbi szempont viszont arra figyelmeztet bennünket, hogy a névanyagos vizsgálat alapján kimutatható családoknál valószínűen nagyobb arányban számolhatunk a lakosság tényleges, vérségi továbbélésével. Ennek nagyságrendjéről azonban még hozzávetőlegesen sem mondhatunk semmit, legfeljebb egyes kivételes esetekben hozhatunk fel szemléltető példát/ 5 7 Itt nyílik lehetőségünk arra, hogy Zelemér elpusztulásának az időpontját tisztázzuk, amely számunkra azért is fontos, mert tudvalévő, hogy ennek a néptelenné vált középkori falunak a határa előbb bérelt prédiumként (pusztabirtokként), később pedig jogilag is Böszörmény város határába olvadt, s ma is a határ szerves részét alkotja. A történeti irodalom a falu elpusztulásának időpontjában bizonytalan ugyan, de abban mégis egységes, hogy az a tizenötéves háború folyamán, de a XVI. század legvégén következett be. Bakóczy János hajdúböszörményi református lelkész azóta elveszett kéziratos helytörténeti munkája a falu pusztulását 1596-ra tette, 8 8 újabban pedig a leghatározottabban állították, hogy ,,e virágzó települést 1594-ben a tatárok pusztították el". 8 9 Módy György viszont már az 1973-ban megjelent tanulmányában jó érzékkel feltételezte, hogy az 1598. évi dikajegyzékben és 1600-ban is néptelennek talált Zeleméren, valamint Pródon és Viden is valamelyes népesség megélhette a hajdúk idetelepítését. 5 0 Nos, ez a megsejtés, amely a környék településhálózatának és demográfiai viszonyainak alapos ismeretén alapult, Zelemér esetében be is bizonyosodott. 91 1608-ban ugyanis e pusztának vélt helyen még hat családot írtak össze a decimátorok (dézsmaszedők), s ezek a következők voltak; Basaragh Mátyás, Póka 86 Császár Edit i. m. 40. old. A böszörményi szabócéh esetében Debrecen város 1650—1652 közötti jegyzőkönyvére hivatkozik. 87 Különösen a ragadványneveknél figyelhető ez meg. Pl. „Szakács Istvánnak, kit Osvay Istvánnak is hínak" (1561) Kálmán Béla: A nevek világa. Bp. 91. old. 88 E tényt Porcsalmy Gyula: Boda Katalin c. regényének függelékében, amely Hajdúböszörmény város története címet viseli, említi. A regény első ízben 1893-ban. jelent meg, de az 1920-as években új kiadást is megért. 89 Sápi Lajos: Műemlékek Hajdú-Bihar megyében. (Hajdú-Bihar műemlékei, irodalmi emlékhelyei és népművészete. Szerk. Szőllősi Gyula) H. n. é. n. (Debrecen, 1972) 183. old. 90 Módy Gy.: Hajdúböszörmény és földjének története ... i. m. 56. old. 91 MOL Magyar Kamara Archívuma. Regesta Decimarum. E. 159. 1608. évnél. 33
