Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
tásáról sincs tudomásunk, s ha valamilyen külső tényezőt számbavehetünk, az csupán a második hajdúfelkelés okozta létbizonytalanság lehetett. Adatunk van arra, hogy amikor a felsőmagyarországi rendek 1608 januárjában a hajdúcsapatok részére téli szálláshelyet jelöltek ki, a megnevezett helyek között Böszörmény is szerepelt. 8 2 Nagy András hajdúfőkapitány ezer hajdúkatonáját ekkor ugyanis a következő helyekre szállásolták be; Debrecen, Nádudvar, Böszörmény (Bezermen), Hadház, Léta, Diószeg, Tarcsa (Ér-), Kenéz (Ér-), Zelind (Ér-), Körtvélyes, Piskolt, Vasad, Lúgos, Acsád, Abrány, Fülöp, Hencida, Szentpéterszeg és Kisgut. A fenti települések Szabolcs és Bihar vármegyék területén voltak ; ez utóbbi megyében jórészt az Érmelléken. Böszörmény esetében feltételezhető, hogy az 1608-ra bekövetkezett jelentős népességcsökkenés összefüggésben állhat a hajdúk téli beszállásolásával, oly módon, hogy az ezzel járó jelentős anyagi megterhelés esetleg jobbágytömegek elvándorlását eredményezhette. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy mindez csupán feltételezés, s a népesség nagyarányú csökkenésére kielégítő magyarázatot adni nem tudunk. 1605-ben egyébként Böszörmény élén három bíró állott — Barát Ferenc, Polyák György és Nagy Benedek — 1608-ban pedig az egyharmad népességűre csökkent mezővárosban csupán egy, Soós JánosP Az 1605-ös és az 1608-as dézsmajegyzék névanyagának elemzése arról győzhet meg bennünket, hogy néhány családtól eltekintve a lakosság kontinuitása egyértelműen kimutatható, amelyet különben természetesnek is kell tartanunk. Értvén ez alatt azt, hogy az 1608-ban szereplő ötvenkilenc jobbágy szinte kivétel nélkül megtalálható az 1605-ös dézsmajegyzék névanyagában is. Mezővárosunk esetében az újabb történeti-demográfiai kutatás megállapította, hogy a XVÍ. században honos családnevek közül a hajdúváros Böszörmény lakói között számos családnév folyamatossága mutatható ki. 8 4 Nevezetesen a következők: Aranyos, Balogh, Bíró, Bodnár, Borbély, Csizmadia, Dobó, Dorogi, Fodor, Gaál, Hajdú, Hatházi, Horváth, Kádár, Kálmán, Kis, Kovács, Kulcsár, Mészáros, Murvai, Nagy, Oláh, Pap, Péter, Soós, Szabó, Szegedi, Szilágyi, Szűcs, Tar, Török, Varga, Veres, Vilmányi. E névsort alapos vizsgálattal tovább bővíthetjük; a teljesség igénye nélkül említhetjük például a Kövér, a Fórizs, és a Poór családokat. 3 3 Ugyanakkor kétségtelen, hogy a családnevek azonossága — különösen az olyan jellegtelen nevek esetében, mint például a Kis és a Nagy — nem feltétlen bizonyíték arra, hogy vérségileg valóban azonos családokkal állunk szemben. E megfontolás tehát a továbbélő jobbágycsaládok számának nagyságrendjét csökkentheti, amelynek ellensúlyozására viszont két érvet is felhozhatunk. Tudvalévő, hogy ebben a korban a családnevek még korántsem szilárdultak meg, kü82 Ekkor 13 000 hajdúkatona beszállásolásáról intézkedtek a következő kapitányok alatt; Nagy András (1000 fő), Elek János (1000 fő), Szénásy Mátyás (900 fő), Szőllősi Mihály (1200 fő), Zámbó Balázs (800 fő), Nagy Gáspár (1500 fő), Egri Mihály (800 fő), Kövi Miklós (1200 fő), Médy István (1000 fő), Horváth Márton Nagy Antallal Debrecenben (1500 gyalog). A Bodrogközben lesznek; Palay Pál (700 fő), Kis Pál (500 fő), Török István (400 fő), Nagy Mátyás Nagymihályban és a körülötte levő falukban (600 fő), Tarján Demeter (800 fő). Dávid Zoltán: A hajdúk letelepítése. Történeti Statisztikai tanulmányok 1. Bp. 1975. 27—28. old. A neveket a mai helyesírási szabályok szerint írtuk át. 83 MOL Magyar Kamara Archívuma. Regesta Decimarum. E. 159. 1605. és 1608. 84 Dávid Z. i. m. 14. old. 85 Szendrey I. A város népesedése c. tanulmánya i. m. és saját kutatásaim alapján. 32
