Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
úttal Váradon folytattak, s amelyen a magyar királyságot Illésházy megbízásából Daróczy Ferenc, az erdélyi fejedelemséget pedig továbbra is Imreffy István képviselte. 5 9 A váradi tárgyalásokon már részt vett a hajdúmozgalom egész vezérkara Miskolczy Nagy Andrással, az erdélyi fejedelem hajdú hadainak generálisával az élén. Ott volt még Szőlőst Mihály, Kovács Péter, Szabó János, Szilasi János, Szénási Mátyás is a többi kapitány, hadnagy és hajdú vitéz „képében". Az alkudozások során létrejött és írásban is rögzített egyezség szerint azoknak a hajdúvitézeknek, akik Kállóban laknak és „ide, az erdélyi fejedelemhez tartoznak", a Kálló városában reájok eső részért Nádudvart adják, s ráadásul az erdélyi fejedelem az ide települőknek tulajdonukba adja még Kabát is, amely az oklevél szavai szerint a kérdéses időpontban pusztabirtok volt. A Magyarországhoz tartozó hajdúkatonák pedig az előbbi egyezségben is felajánlott Csegén telepedtek volna meg. Illésházy István a tárgyalásokon őt képviselő Daróczy Ferencet felhatalmazta arra, hogy a birtokviszonyokat Is rendezze; az egyezséglevélbe ezért belefoglalták, hogy „amely uraknak és nemeseknek közük van Nádudvarhoz és Csegéhez — minthogy Nagy András uramnak is van mind Csegén, mind Nádudvaron része" — kártalanítani kell. Az erdélyi fejedelem pedig azt vállalta, hogy a nádudvariaknak ígért Kábáért, ami „Bánffy Dénes uramé", ugyancsak kártalanítást ad. Rendkívül lényeges pontja volt az egyezséglevélnek az a kitétel, amelyben helyt adtak a hajdúk következő kikötésének; addig „Kálló városából semmiképpen ki nem megyünk", amíg Nádudvaron egy „kastélyt" (erődített helyet) nem építenek nekik, s ezt az erdélyi fejedelemtől várták el. Csege esetében pedig azzal a követeléssel állottak elő, hogy azt a „magyarországi urak építsék meg a magyarországi hajdúknak". Feltételül szabták azt is, hogy az építendő nádudvari erődítményben „ő felsége" •— tehát az erdélyi fejedelem, Báthori Gábor — fizetett darabontokat tartson, de a vár kapitánya mindig a hajdúvitézek közül kerüljön ki; „lövő szerszámokat, port, golyót adjon az kastélyokban". A többes szám használata arra enged következtetni, hogy ugyanezt várták el — nyilván a magyarországi rendektől — Csege esetében is. Végül az erdélyi fejedelemséghez hű hajdúkatonák kijelentették, hogy Kállót csak abban az esetben hajlandók elhagyni, ha a Magyarországhoz tartozók is kijönnek belőle, mert „hogy csak az Erdélyhez tartozók jöjjenek ki belőle, és a magyarországiak benne maradjanak, úgy nem cselekszenek". E fenti megállapodás sem valósult meg! A kudarc pontos okát nem tudjuk ugyan, csak joggal sejthetjük, hogy e két vár építése olyan terheket rótt volna az erdélyi fejedelemre, illetve a magyarországi rendekre, amelyeket azok végül nem vállaltak. Valószínűleg, hogy eleve nem is akartak a hajdúk kezére két erődített helyet is juttatni. A tárgyalások ebben a formában tehát zsákutcába jutottak, a kérdés megoldásáról azonban tovább tárgyaltak. Daróczy Ferenc 1609. május tizenharmadikán kelt követi jelentésében közölte, hogy a kállói hajdúk kiköltöztetésének az ügyét Báthori Gábor fejedelemnek újból előadta, s „bő beszéddel" ecsetelte a hajdúk „ott lakásoknak alkalmatlan és veszedelmes állapotját" — s egyben közölte azt is, hogy a fejedelem és az „ország" (tudniillik a magyar királyság) meg is állapodtak a hajdúk Kállóból való kiköltöztetésében. Báthori Gábor — Daróczy Ferenc szavai szerint — megígérte, hogy ,,ő maga kiviszi őköt onnan", s addig is szigorúan megparancsolta nekik, hogy a várbeliekkel „békességgel lak59 Uo. 28. old. 24
