Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
kóczi Lajos abban jelölte meg, hogy „mi kik a várban vagyunk, római császár ő felsége szolgáinak tartjuk magunkat; az kik az városban vágynák, az erdéli vajdát Báthori Gábort uralják". 5 3 Szerinte tehát a vár hajdú kézre adása olyan államközi bonyodalmakhoz vezethetett volna, amelynek következményeit nem lehetett vállalni. S ez valóban így is volt ! Az államközi bonyodalmaktól függetlenül a várbeli katonák és a városba költözött hajdúk között más téren is lehetetlen helyzet alakult ki. A várbeli katonák életformája ugyanis megkövetelt egyfajta gazdasági, elsősorban mezőgazdasági tevékenység végzését is, amelyhez egyenesen megélhetésük fűződött, hiszen zsoldot — mint közismert — oly rendszertelenül kaptak, hogy arra biztos életformát építeni nem lehetett. Tudjuk például azt, hogy 1617ben a kállói nagy folyáson túl lévő bizonyos földeket a várbeli katonák egymás között felosztották „a kiben bele megyen tíz-tíz zsák élet", tudniillik három járásban. 5 4 így volt ez korábban is! 1608 májusában Rákóczi Lajos várkapitány Dóczy Andráshoz írt levelében arra panaszkodott, hogy a várbelieknek a hajdúk miatt igen nagy káraik vannak, mert a vár árkain kívül „az egész kállai mezőben semmi hatalmok s birtokok nincsen". Ez annál inkább is lehetetlen helyzetet teremtett, mert a „szabad nyomáson a barmoknak nem szabad járni", a hajdúk ugyanis a kihajtott jószágokba „beléjek garázdálkodnak". E tény pedig óhatatlanul feszültségeket teremtett a várbeliek között is. A főkapitány tudósítása szerint a várban felette nagy szorossággal vannak, mert a hajdúk miatt „az kétszáz gyalog, minden házok népekvei s marhájokkal beköltöztenek, az kétszáz lovasok azonképpen". A valós helyzet tehát úgy alakult, hogy a zsúfoltság miatt a várbeliek között sem volt egyetértés, nevezetesen feszült helyzet alakult ki a gyalogosok és a lovasok között. A főkapitány szerint a két fegyvernem között „naponként nagy vesződés vagyon", mert lehetetlen dolog — vélekedett —, hogy ilyen szoros helyen „az lovasok az gyalogosokkal békével lakhassanak". Rákóczi Lajos mondanivalóját így összegezte: „Ha kegyelmed elejit nem veszi, félő, hogy valami nagyobb háborúság ne indíttassék az hajdúk közt és ő közöttük". 5 5 Kálló mezővárosának a birtoklása más szempontból is nehézséget jelentett. A városra ugyanis a Kállay família jelentett be jogigényt, amely valamikor a család ősi birtoka volt, s azt a császári hatalom csak a XVI. század második felében vette el a családtól. 5 0 Ennek oka nyilvánvalóan a vár építésében keresendő. Hosszas kérvényezés után ugyan egyszer visszakapták, de hamarosan ismét elvették tőlük. A Kállay família Bocskai István fejedelemnél is kérvényezett a város visszaadása érdekében — eredménytelenül — hiszen a fejedelem azt a hajdúknak ítélte. Bocskai halála után tovább folytatták igazuk keresését; most már Forgách Zsigmond felsőmagyarországi főkapitányhoz, majd a nádorhoz, sőt egyenesen az uralkodóhoz folyamodtak. A rendekhez írt levelükben keserűen panaszolták, hogy jószágunkba „teljességgel bele szállott az hajdúságnak nagy része", s nemcsak a kállói határt, hanem a szomszédos falvak határait is használják. Közbevetve megjegyezhetjük, hogy a Kállay család érdekeit messzemenően támogatta az egész Felső-Tisza vidék nemessége is. Abaúj, Bereg, Gömör, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Zemplén megyék rendjei az uralkodóhoz intézett kérvényeikben foglaltak állást a család jogigénye mellett. E kérés 53 Uo. 54 Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár. V. 1. Kálló kiváltságlevelei. 55 Benda K. i. m. 75. old. 56 Koroknay Gy. i. m. 22
