Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

vésztelep vezetője. A szervező bizottság évente 2 alkalommal, novemberben és áprilisban tart ülést. A művésztelep céljait illetően változás nem történt, de ekkor fogalmazták meg első ízben, hogy a telepen részt vevők egy-egy zsűrizett művet ajánljanak fel a Hajdúsági Múzeum számára. A névleges részvételi díjat 100 forintra emelték. A szervezési elvekben úgy döntöttek — amint az korábbi gyakorlat is volt —, hogy a folyamatos tevékenységért a Városi Tanács művelődésügyi osztályának a vezetője, a gazdasági, tartalmi és adminisztrációs részért a városi művelődési központ igazgatója a felelős. A kolónia vezetőjét a szervező bizottság javaslata alapján a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága bízza meg. A szervezeti szabályzat továbbra is fenntartotta a Káplár Miklós-díj kitüntetést. A szervező bizottság körültekintőbben készült a X. kurzus megnyitására. A jubileumi programba Király Jenő emlékkiállítása, Gyurkovics Hunor és Torok Sándor jugoszláviai festők tárlata, Csernyavszkij ukrán festőművész kiállítása, egy retrospektív bemutató a művésztelep korábbi tagjainak városnak adományozott munkáiból és több irodalmi, zenei rendezvény szerepelt. A zárókiállításon hat művészeti díjat és az ezzel járó Káplár Miklós-emlékérmet adtak ki. Név szerint a következők kapták : arany fokozattal és a művészeti első díjjal tüntették ki Nagy Sándor szobrászművészt; a díj második fokozatát és ezüstérmet kapott Bényi Árpád debreceni és Marian Makarsky lengyel festőművész. Bronz fokozati érmet és a harmadik díjat kapták Baász Imre és Gaál András romániai, és Dohnál Tibor győri festőművészek. Az augusztus 4-én megtartott zárókiállításon az alapító tagoknak és a szervezőknek emléklapot adtak ki. A zárókiállítás anyaga — csakúgy, mint a telep művészeinek évközi egyéni tárlatai is — jelezték, hogy az eltelt évek során munkásságuk gondolatiságban, festőiségben mélyült. A kölcsönhatás, az állandó kontroll, a példa termékenyítőnek bizonyult. Általában elmondhatjuk, hogy az impresszionisztikus és leíró jellegű megfogalmazásoktól távolodva az expresszívebb, konstruktívabb, szürrealisztikus és szimbolikus elemeket is beépítő, nagyobb gondolati mélységeket megjáró, összetettebb és bonyolultabb komponálásmód, s nagyobb fokú elvontság jellemzik az egyes alkotókat. Ezek az elemek úgy épülnek be az egyes művészek kép világába, hogy közben alapvetően nem változtatják meg munkásságuk karakterét, egyéni ízét, sajátosságát. Az első évtized végére nagy vonalakban kialakultak azok az elvek és formák, amelyek között egy alkotó közösség létezhet, anélkül hogy feszesnek, korlátozónak, megkötőnek érezné bárki is ezt a műhelyt. Az épp hogy bontakozó művészcserék nemcsak elmélyítik a kapcsolatot, a barátságot, a kölcsönös megbecsülést, de az élmények és tapasztalatok érezhetően, finoman beépülnek a művekbe. Az itt és ott született munkák a kiállítások révén eljutnak a szovjet, lengyel, német, csehszlovák, román és bolgár, jugoszláv nézőkhöz, tárlatlátogatókhoz. A kapcsolatok minőségét, értékét, potenciális lehetőségeit épp e művek, s a bennük megtestesülő szellemi értékek, érzelmi motivációk adják, amelyek nem ismernek országhatárokat. Ezzel természetesen nem becsüljük le a nyári közös munkákból elinduló kölcsönös látogatások, baráti meghívások és kiállítások jelentőségét sem. A résztvevők száma 1974-ben 26 fő volt, 13 magyar és 13 külföldi. Ebben az évben váltak rendszeressé az ún. „nemzeti estek", amelyek keretében előadások, dia- és filmvetítések stb. formájában ismertette az illető hazája képzőművészetének jellegzetességeit. Tovább szilárdult a telep és a város kapcsolata. A szimpozionon gyakran megfordultak nemcsak a város vezetői, hanem szocialista brigádok és amatőr művészek is. 26