Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)
Tartalom
bennünket, hogy mind hivatásosak, mind pedig amatőrök akadtak közöttük, ez utóbbiak döntően Hajdúböszörményből. Az 1964-es zárókiállításról Székelyhídi Ágoston ír a Hajdú-bihari Napló augusztus 17-i számában „Új képzőművészeti műhely született" címmel. Ebben az írásban már szóba kerül a telep furcsa kettőssége, s az is, hogy igazi hivatását csak akkor képes betölteni, ha nemcsak terjesztője, de elsősorban szervezője és alapítója lesz a képzőművészeti kultúrának. 55 kép és 4 szobor került a közönség elé, közöttük számos tanulmány jellegű, nem kiérlelt munka. „A valóban művészi alkotásokat egyetlen lényeges stílus hozza rokonságba. Realisták úgy, hogy a közvetlen látványt értelmezik, elmélyítik, átformálják, áthangolják a tárgyiasság nyújtotta lehetőségeken belül. Bizonyos melegség hatja át őket, amely nem, vagy kevés esetben az érzelmesség melege, sokkal inkább a minden emberi tartalmat és jelentést látó, kereső művészi magatartásból fakad" — írja Székelyhídi. Sok olyan vonás jelen van már, amely a későbbiekben is jellemző : a sokféleség, kísérletezés és a hagyomány vállalás. Természetesnek látszik, hogy az itt dolgozó festők már az első alkalommal felfedezték maguknak Hajdúböszörményt. Mindenki azt, ami közel állt hozzá. Berecz András parasztházakat, kapukat fest artisztikus erővel. Markáns karakteres képet teremt Bíró Ferenc, Maghy Zoltán, Madarász Gyula, Pál Gyula, Soltész Albert, Bényi Árpád, Józsa János, Szilágyi Elek, Egerházi Imre és némi túlzással drámai erejű szobrot Oláh Imre. A kiállítás színvonalának egyenetlensége egyben a telep ízlésformáló hatását is gyengítette. Ezért megállapodtak abban, hogy a jövőben a telep munkájába a művészek mellett műkedvelőket is be lehet ugyan vonni, de csak a műalkotás értékű, művészi színvonalat elérő munkákat szabad kiállítani. A telep hatására s vele egy időben megindul a város történelmi, néprajzi, képzőművészeti hagyományainak feltérképezése, feltárása, elemzése és újraértékelése is. Számos tanulmány, cikk foglalkozik e nagy múltú település gazdaságával, társadalmával és szellemi életével. A kulturális fellendülés jele, hogy a Hajdúsági Múzeum állandó képzőművészeti kiállításnak ad helyet, s a városban élő és alkotó fiatal írók és kutatók figyelemre méltó írásokkal jelentkeznek az irodalmi és tudományos fórumokon. Közben egyre több festőművész, szobrász, író, tudós látogat Hajdúböszörménybe. Növekszik az érdeklődés a város iránt. S úgy látszik ez kölcsönös : a lakosság is egyre nagyobb figyelmet fordít a kiállításokra, az író-olvasó, művész-közönség találkozókra. Az 1965-ös esztendő a művésztelep történetében fontos változásokat hozott. Már ekkor felvetődött, hogy a kéthetes itt-tartózkodást egy hónapra kellene növelni. Ez azonban pénzügyi okok miatt nem valósulhatott meg. A Népművelési Intézet elzárkózott a konkrét anyagi támogatástól, de elvben egyetértett a telep állandósításával és fejlesztésével. A megyei tanács V. B. művelődésügyi osztálya olyan álláspontot képviselt, hogy az alkotó művészek mellett továbbra is vegyenek részt szakkörvezetők, sőt a legjobb szakköri tagok. Javasolták továbbá, hogy a fentiek mellett — tájegységi indokkal — meg kell hívni Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye néhány szakköri tagját is. A megyei állásfoglalás nyomán született az a tanulmányterv, amelyet Bíró Lajos festőművész és dr. Varga Gyula, a Hajdú-Bihar megyei Népművelési Tanácsadó vezetője készített, s amelyben a böszörményi telep profilját a következőképpen javasolták meghatározni: — biztosítson alkotó lehetőséget a megyében élő és működő olyan művészek számára, akik a képzőművészeti életben számottevő szerepet töltenek be; 11