Nyakas Miklós: Sillye Gábor 1817-1894 / Hajdúsági Közlemények 7. (Hajdúböszörmény, 1980)

Tartalom

BEVEZETÉS Ismeretes, hogy a kiemelkedő történeti személyiségek, így a politikusok, államférfiak életrajza sem csupán az egyén történetét tárgyalja, hanem mintegy tükörként gyűjti össze az őt kibocsátó, felnevelő és befogadó közösség gondjait, problémáit és törekvéseit. így tehát egy-egy államférfi életrajza sajátos nézőpontból világítja meg az adott közösség politikai-gazdasági-társadalmi helyzetét is. így van ez a nemzet életében jelentős szerepet játszott politikusok esetében, de így van a kisebb közösségeknél is, jelesen a Hajdúkerület vonatkozásában. Tanulmányunk témája Sillye Gábor életrajzának vázolása, s az ő esetében sokszorosan igaz fenti megállapításunk. A pályafutása során kialakult politikai nézeteiben, s ebből fakadó állásfoglalásaiban ugyanis megtalálhatjuk mindazon vonásokat, pozitívumokat és negatívumokat, amelyek jellemzőek voltak a Hajdúkerület társadalmára, iskolázottsága, a nemesi reformmozgalommal való kapcsolatai pedig eleve predesztinálták arra, hogy összekösse a jellegzetesen hajdúkerületi és az országos törekvéseket. E kettő azonban nem minden esetben fedte egymást, s nyilvánvalóan ezzel is magyarázható életútja esetében is az az ellentmondás, amely bizonyos feszültséget okozott a nemesi reformmozgalom és a hajdúvárosok politikai beállítottsága között. A Hajdúság történeti köztudata Sillye Gábort máig elsősorban úgy tartja számon, mint az utolsó hajdúkerületi főkapitányt. Kétségtelen tény, hogy életútjának, pontosabban aktív politikai szereplésének hosszabb szakasza a kerületi főkapitányi korszakára esett. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy pályafutásának csúcspontját is ez jelentette volna, bár kétségtelen, hogy a korabeli és a későbbi közvélemény számára ez volt a látványosabb. Csúcspontnak azonban semmiképpen sem tekinthetjük, már csak azért sem, mert ekkor egy olyan politikai-közigazgatási egység élére került, amelynek létét a történelmi fejlődés eleve megkérdőjelezte, s amelynek védelmében reménytelen küzdelembe bonyolódott. így aztán minden jószándékú törekvése ellenére szélmalom-harcot kellett folytatnia, amely számára a fokozatos politikai és társadalmi elszigetelődést eredményezte. Pályafutásának csúcspontját kétségtelenül az 1848,/49-es tevékenységében kell megjelölnünk, amikor mint Hajdúböszörmény országgyűlési képviselője megbízatást kapott a Hajdúkerület kormánybiztosi teendőinek ellátására, s e minőségben olyan energiát és aktivitást fejtett ki, s politikai nézetei oly mértékben radikali5