Nyakas Miklós: Sillye Gábor 1817-1894 / Hajdúsági Közlemények 7. (Hajdúböszörmény, 1980)
Tartalom
Hajdúkerület vezetőit, mert a népfölkelés gondolata már december óta kísértett. A kerületi közgyűlésen december 18-án olvasták fel a kormánybiztosnak azt a három nappal korábban kelt levelét, amelyben elrendelte, hogy a főkapitány — amennyiben szükséges — Kassa bevétele után rendeljen el népfölkelést. Kossuth Lajos pedig december 16-án úgy intézkedett, hogy tizenöt megyében, illetve a jászkun és a hajdú kerületekben alakítsanak mozgó szabadcsapatokat. Bár ez még nem jelentett népfölkelést, a gondolat közel járt ahhoz. A népfölkelés elrendelésére január 11-én került sor! Kossuth ekkor utasította Silly ét, hogy a Görgey táborából hazaszivárgó hajdúkerületi önkénteseket szedje össze, s ha „seregünk erre kényszerülne vonulni, az itteni tartalékseregnek mintegy magvát" képezze. Kossuth különösen a lovas népfölkelésnek tulajdonított nagy jelentőséget, mert úgy vélte, ha „ezen a sík földön az ellenséget jobbról, bolról, elölről, hátulról" nyugtalanítja a hajdú lovasság, elérheti, hogy ereje megtörjön. Általánosságban fogalmazva a Hajdúkerület népe a „nemzetgyűlésnek és a kormánynak őrseregét" képezi, s csak a kormánybiztoson múlik, hogy ezt a feladatát betöltse. A népfölkelés gyakorlatilag az egész Tiszántúlt érintette, hiszen Kossuth szerint a siker záloga abban rejlik, ha a Tiszántúl „tősgyökeres magyar népe" öszszesereglik a „hős Bocskai zászlója" körül, s „rettenthetetlen maga viseletével" megmenti a magyar hazát. Kossuth Lajos — mint már említettük — január 16-án a hajdúkerületi népfölkelés sikere érdekében Sillye Gábort teljhatalommal ruházta fel: „felruházom önt parancsoló hatalommal mindent tenni, mit a hajdúkerületben a haza védelmére tenni kell s lehet". A kormánybiztos természetesen haladéktalanul hozzálátott a népfölkelés szervezéséhez. A hajdúvárosokhoz — így Szoboszlóhoz, Böszörményhez — írt leveleiben mindenekelőtt szorgalmazta a hazaszivárgottak összegyűjtését, s Böszörménybe küldésüket. A nánásiakhoz írt levelében úgy rendelkezett, hogy mindenki vegyen magához olyan eszközt, amellyel az ellenség ártalmára lehet, legyen az „szurony, kasza, vasvilla, fokos avagy puska . ..". A nagyobb nyomaték kedvéért a haditörvényszék felállítását is elhatározta, erről a böszörményi tanácsot is értesítette, s egyben felhívta a figyelmüket arra, hogy a szökevényeknek ezt hozzák tudomásukra. Debrecenben január 18-án a népfölkeléskor 7—8000 ember gyűlt össze az egészen fiataloktól az aggastyánokig, a legtarkább fegyverzettel, puskákkal, lándzsákkal, vasvillákkal és fejszékkel. A hajdúkerületi népfölkelés létszámát pedig az Országos Honvédelmi Bizottmány kimutatása 5875 főre tette. A hajdúkerületi népfölkelés kiindítását — tulajdonképpen próba jelleggel — január 26-án rendelték el, de Kossuth már másnap leállította azt. Sillye Gábor azonban, szintén Kossuth rendelkezésének megfelelően, gondoskodott arról, hogy a népfölkelés minden pillanatban kimozdítható állapotban legyen. Ennek ellenére — érthető okokból — a népfölkelés együtt tartása egyre nagyobb nehézségekbe ütközött, s az hovatovább gyakorlatilag nem jelentett egyebet, mint a mozgóvá tett nemzetőrséget. A szökevények száma azonban változatlanul magas volt, hiába helyezte Sillye Gábor a hadbíróság szigorát kilátásba. Február 19-én a kormánybiztos nyíltan bevallotta Pély Gábor főkapitánynak, hogy ő „nem lévén többé képes velők boldogulni." A legcélszerűbbnek azt tartotta volna, ha az önkénteseket feloszlatják. Ha a „főkapitány úr nekem azt mondja, hogy a törvény által nem kötelezetteket, ha azok szolgálni nem akarnak, bocsássam el, köszönettel veendem, mert így legalább egy nagy nyűgtől szabadultam" — szögezte le véleményét. 37