Nyakas Miklós: Sillye Gábor 1817-1894 / Hajdúsági Közlemények 7. (Hajdúböszörmény, 1980)

Tartalom

A kormánybiztos 1848 szeptembere a magyar szabadságharc nagy fordulópontja volt, amely a reformnemesség tömeges balratolódásában öltött testet, s amely azt jelentette, hogy hajlandók támogatni azt a fegyveres küzdelmet, amelyet Kossuth Lajos a szeptember 16-án létrejött Országos Honvédelmi Bizottmány élén kezdeményezett. A forradalom és szabadságharc egyik legjelentősebb politikai, katonai, közigazgatási és gazdasági fegyvere, a kormánybiztosi intézmény is ezekben a kritikus napokban nyert különös jelentőséget. Az intézmény maga ugyan középkori gyökerekre, a királyi biztosi intézményre vezethető vissza, feladatkörében és jellegében azonban gyökeresen különbözött attól. Fő célja ugyanis a polgári átalakulás és a honvédelem ügyének segítésében állott. Ebben az összefüggésben a rendszer maga bizonyos vonatkozásaiban emlékeztet a francia forradalom konventi kiküldötteinek a tevékenységére. Bár az első kormánybiztosi kinevezések már 1848 tavaszán megtörténtek, az intézmény fokozott jelentőséget 1848 nyarán, a délvidéki lázadás kitörése alkalmával nyert, de igazi szerepköre 1848 szeptemberében, illetve azt követően bontakozott ki, amikor a forradalom központi problémájává a szabadságharc ügye vált. Nem csupán arról van itt szó, hogy a kormánybiztosok száma ugrásszerűen szaporodott, hanem arról elsősorban, hogy a szeptemberi fordulat után továbbépülő rendszer igyekezett eleget tenni az új helyzetből adódó követelményeknek, így a Batthyány-kormány időszakához képest lényegesen forradalmibb szervezettel állunk szemben, bár egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a kormánybiztosi intézmény két korszakát szerves fejlődés köti egymáshoz. Erre az időszakra esik Sillye Gábor kormánybiztosi megbízatása is, amely egyben azt is jelenti, hogy Sillye nemcsak egyetértett a radikalizálódási folyamattal, hanem a honvédelem ügyét aktívan támogatta is. Kormánybiztosi megbízatását ennek ellenére nem közvetlenül Kossuth Lajostól, hanem Mészáros Lázár hadügyminisztertől kapta. Megbízatása tehát abba a csoportba tartozott, amelyet az egyes szakminiszterek valamely speciális feladat elvégzésére adtak ki. Konkrétan Sillyéét összevethetjük például a radikális pénzügyminisztériumi titkár, Szalay László megbízatásával, akit Mészáros augusztus 23-án bízott meg egy szabadcsapat szervezésével, s amely a délvidéki harcokban részt is vett. 1848. szeptember 12-én kelt a hadügyminiszter hivatalos rendelete, amelyben Sillye Gábort — saját ajánlkozására hivatkozva — megbízta azzal, hogy a Hajdúkerület „lelkes s lángoló hazaszer etetőkről ismert fiaiból toborzás vagy szabad ajánlkozás útján egy szabad csapatot alkosson". Sillye Gábor kívánságára a hadügyminiszter engedélyezte, hogy az így megszervezendő csapat a Bocskai nevet vegye fel. Ügy rendelkezett, hogy a csapat álljon gyalogságból és lovasságból, s megbízta Silly ét azzal is, hogy a fegyverigényeket mérje fel, a lovakat vásárolja meg, s engedélyezte azt is, hogy a tiszti kinevezéseknél előterjesztést eszközölhessen, a megerősítést azonban a minisztérium számára tartotta fenn. A csapatot kenyérrel, napidíjjal és fegyverrel az állam fogja ellátni — ígérte. Sillye Gábor már két nap múlva konkrét tervezettel állt elő. A hadügyminiszterhez intézett felterjesztésében javasolta, hogy a Bocskai-csapat álljon 1200 gyalogból és 600 lovasból. A felszerelésre kért 1000 darab szuronyos puskát tölténytáskával, a lovasság részére ötszáz kardot és ugyanannyi pisztolyt, illetve nyeregszerszámokat. A minisztériumtól rendkívüli felhatalmazást is kért a hatóságokkal szemben. Láthattuk, hogy Mészáros fenti kinevezése — amely a kormánybiztosi jogkör 28