Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)

Örsi Julianna: A családi élet jellemzői Hajdúböszörményben a századfordulón

zásban nyilvánult meg. A felnőttek főleg a hosszú téli estéken tanyázni jártak a szomszédokhoz, barátokhoz. Ezenkívül a családok csak néhány nagyobb jelentőségű összejövetelen vettek részt. Ilyen volt a névnap, disznótor, lakodalom, szüret. A férfiak külön szórakozóhelyei a malmok és a kocsmák voltak. Az asszonyok ezen a téren jobban meg voltak kötve, mert az uruk nélkül nemigen mehettek sehová. Ha vendégségbe indultak, a férj és a feleség együtt ment. Hogy a kisgyereket vitték-e magukkal vagy otthon hagyták, az családonként változott. Az elfáradt gyermeket az anyja a karján vitte. Ha a férj átvette tőle, ő általában a hátán vitte vagy a nyakába vette fel. Ha idegen érkezett a családhoz, kérését csak akkor teljesítette az aszszony, ha előzőleg arról már szólt a férje. Ha a családfővel még nem beszélt az idegen, az asszony válasza ez volt: „Nincs itthon az uram, jöjjön később!'' Ha vándor kéredzkedett be a tanyán, az ólban adtak neki szállást. A múlt század utolsó évtizedeiben még általános volt, hogy a házastársak magázták egymást. Később jobban csak az asszony magázta az urát. A mostani hatvanéves vagy annál fiatalabb házastársak tegeződtek. A házastársak egymásnak ajándékot nem adtak. Nem volt divat az ajándékozgatás. Ha kellett valami és „telt rá", megvették. A feleségnek nem lehetett titka a férje előtt. Legnaggyobb bűnnek azt tartották, ha megcsalta az urát: ha kikapós volt a menyecske. (A fordítottjáról nem beszélnek.) A hűtlen asszonyokat a város közössége nyilvánosan nem szégyenítette meg. A büntetés a férjre tartozott. Az ügy elintézésének egyik módja az volt, hogy az ember megverte a feleségét. Az olyan családoknál, ahol a férj részeges volt, a nézeteltérések, torzsalkodások gyakoribbak voltak. Az ittas férfiak egy része esetenként feleségét vagy gyermekeit meg is verte. A feleség erről vagy hallgatott vagy elpanaszolta az idesanyjának, a szomszédnak. A kívülállók a családi perpatvarba nem szólhattak bele. A megvert asszony védelmére még a saját gyermekei sem kelhettek, mert az apjokra nem emelhettek kezet. Az aszszonyok az esetek többségében inkább tűrtek, „nem hagyták ott az urukat". Ennek legfőbb oka az volt, hogy a feleség általában nem rendelkezett önálló keresettel. Mivelhogy gazdaságilag függött a férjétől, problémát okozott volna a gyerekei és önmaga eltartása. Sok esetben, külön lett is és visszaköltözött a szüleihez, akkor sem váltak el. Ilyenkor az asszony csak azokat a tárgyakat vihette magával, amelyeket újasszony korában a szüleitől kapott. Előfordult az is, hogy a férj visszahívta. A válástól visszatartotta a nőket az is, hogy nem lesznek hitehagyottak. A férj bűnének tartották, ha ivott, kártyázott, verekedett. Jó férjnek azt tekintették, aki nem ivott, nem verekedett, szerette a családját. Boldogságnak, életük értelmének tekintették a gyermekeket és azok boldogulását. „Idesapám nyugodtan halt meg, mert minden gyereknek háza, földje volt." Vagy: „Nincs családunk. Az uram mindig azt mondja, hogy minek újítsunk fel ezt vagy azt. Jó az örökség.' Vagy: „Jó, ha van család. Vín líttire csak más az, ha nem idegen gondozza." 2. Szülők-gyermekek kapcsolata A múlt század végén Hajdúböszörményben is a sokgyermekes család (6—10 gyerek) volt általános. E században az ország más területein is megfigyelhető tendenciával egybeesően itt is csökkent a családtagok száma. A fiúgyermeknek jobban örültek. Annak nem kellett annyi ruha. Nem volt annyi baj vele, mint egy lánnyal. Ha felnőtt, a nehéz paraszti munkákban 36