Bencsik János – Nyakas Miklós: Adatok Hajdúböszörmény agrártörténetéhez. A Zója termelőszövetkezet története 1950 - 1975. / Hajdúsági Közlemények 5. (Hajdúböszörmény, 1975)
Tartalom
- 43 termelőszövetkezet ekkor függetlenített agronómust is ilkalmazot *, aki szaktudása ellenére nem bizonyult jó izervezőnek. nem tudott az emberekkel bánni, s erélyte.ensége miatt tekintélye is hamarosan csökkent. Rövidesen elhangzott a vezetőségi ülésen az a kívánság, hogy ígyes tagok "a jövó'ben több tiszteletet tanusitsanak .rányában". Az agronómus az őt ért birálat miatti védekezésben előadja. hogy "nagyon-nagy hibának látja a tagság által feléje megnyilvánuló véleményeket, csavargózást, stb. ..." Helyzete természetesen nagyon nehéz volt, lérén ő az egyetlen értelmiségi abban az egyébként is értelniség-ellenes környezetben, amelyró'l már szóltunk. Jel Lemzó' módon egész komoly vád volt ellene, hogy "jobban közzé kellett volna a tagsághoz állani, még fizikai mun kával is." A támadások ellenére az agronómus tevábbra is a tsz-ben maradt, de mintegy ul +imátumszerüen azzal a feltétellel hagyták meg állásában, hogy "olyan tervet készítsen, miszerint az a szövetkezetnek anyagi hasznot és fejlődést eredményezzen". Ez azonban nemcsak rajta múlott. Itt is gondot okozott, akárcsak a Haladásban a m unka 0gység s r sán ak rendezése , annak pontos adminisztrálása. Érdekességként említjük, hogy a növényápolók részére a munkaegységre kiosztott burgonyát arról a területről osztották, ahol az illető dolgozott. A munkaegység levonásokat egyébként fegyelmező eszközként is felhasználták. Az igazolatlanu hiányzókat lo~15 munkaegység levonásával büntetnék. A háztáji földek lérdésében az országos irányelveknek megfelelően 'ngv foglaljak állas-;-. hogy a 18o munkaegységet dolgozott férfiak 1 kh-t kapnak-, mig a kevesebbet teljesítők ennek arányá'Dan részesülhetnek a háztáji javadalmazásból. * A s ajá^ gyümölcsö s területét beszámították a juttatandó háztáji fcldbe. A gépi munkák esetében kénytelenek a gépállomás segítségét igénybe venni, sőt 1958 nyarán a tsz. idegen munkacsapattal csépeltetètt a gépállomás szervezésében . A szántóföldi növények vetésszerkezete hasonló volt a Haladás tsz-ben tapasztaltakhoz. Külön színfoltot je lentett a Pródon lévő haszonbérelt 2o kh területü rizs föld, amelyet a termelőszövetkezete még a kettévált Zójáfeól örökölt. E területe^ 1958 őszén ki kellett szántani és az-t ujravetni. A rizstelep szántásánál szintén a gépállomás segítségét kellett igénybe venni. A szántás •költségére a MNB-től rö\ idlejáratu hiteit vettek fel.