Bencsik János – Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból I. / Hajdúsági Közlemények 4. (Hajdúböszörmény, 1974)
Sóvágó Gábor: Madarakról nevezett helyek Hajdúböszörményben
Verébsári kocsma. Mindkettőt évszázadok óta emlegetik az okiratok és városi jegyzőkönyvek. A Verébsár a régészeknek és a helytörténet kutatónak is feladta a leckét. Hunyadi János özvegyének, Szilágyi Erzsébetnek 1476-ban kelt sokszor emlegetett okirata, amelyben a Böszörményhez tartozó birtokokat felsorolja, megőrizte a „Sarkwtha" nevet. Ez mai magyar nyelven Sárkút. Zoltai Lajos, megyénk tudós történésze szerint ez a név él tovább a VERÉBSAR névben. Halasi Fekete Péter és Módy György szerint inkább a SZÁRKÜT név azonosítható az 1476-os Sarkvvthaval. Visszatérve a „Veréb Sárhoz" (régi írásokban jobbára két szó) az biztos, hogy sár volt ott bőven. De miért „veréb"?. A barnafejű mezei veréb (Passer montanus L.) odvakban, üregekben, mindig csak zárt helyen rak fészket fűből, tollakból. A házi veréb (Passer domesticus L.) is szívesen foglal el odvakat, de szabad helyre, faágakra is ügyesen készít fűből font fészket. Sárból tehát egyik veréb sem ép^t soha. Kis madaraink közül csak a villásfarkú füsti fecske és a kis fehérhasú molnárfecske rakja sárból a fészkét. A nép azonban a fecskét és a verebet soha nem tévesztette össze; sőt a kevert földből építet falat ma is hívják „fecskerakású" falnak. Az lehet, hogy a verébsári mocsárba sok fecske járt és hordták onnan fészkükhöz a sarat; de az nem lehet, hogy ezeket a fecskéket bárki is verébnek nézte volna. öregektől úgy hallottam, hogy a kocsmaépület nádtetején állandóan rengeteg veréb zsinatolt; a verebek lepiszkolták a háztetőt és erről a verébpiszokról hívták „Verébsár"-nak a kocsmát. Ez esetben a kocsmáról kapta volna a környező vizenyős is a nevét. Szerintem ez a magyarázat sántít. A külső földeken levő korcsmák, csárdák magános épületek voltak, legfeljebb valami szekérszin és istálló állott mellettük. Ilyen helyen pedig egy-két pár verébnél több nem szokott költeni. Sok veréb él a városokban, az ember közelében; a nagy tanyaközpontokban, főleg a sertéshízlalók körül és a nagy terményraktárak közelében. Az itteni csárda nem lehetett ilyen jellegű. De amúgy is, magát a Verébsár mocsarat hamarább említik az okiratok, mint a csárdát. Ez okból elesik az a feltevés is, hogy valamilyen „Veréb" nevű kocsmárosról kapta volna nevét a csárda és a vízállás. Birtokos se lehetett ilyen nevű, Veréb családi nevet nem ismertünk sem Böszörményből, sem Dorogról, sem Nánásról. A név eredetét szerintem ottan kell keresni, hogy a mocsárban sok nád nőtt, erről beszámolnak a régi iratok. Ahol pedig sok a nád, ottan fészkelt a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus L.). Ezt a madarat azonban az ország sok helyén és Hajdúböszörményben is „nádi veréb"-nek hívja a népnyelv. Igen feltűnő faj! Április közepétől június végéig folyton hallik a nádas vízpartokon jellegzetes, erős karicsálása. Feltehetően igen nagy számban költött ebben a mocsárban és róla nevezték el a vizenyőst „nádi veréb sár"-nak, majd ebből a hosszú névből lekopott az első szó és maradt belőle „veréb sár". Madártani szempontból én a Verébsár nevet másként megfejteni, megmagyarázni nem tudom. A hajdúdorogi út mellett állott egy másik kocsma és mellette a hasonló nevű rét: a Pelikán. Az adattár szerint „legnagyobb vizimadarunkról kapta a nevét". Azt kell mondanom Eötvös Károllyal: „nem tudom, de nem hiszem". Miért adtak volna ezen a színmagyar vidéken német nevet egy vizenyősnek?
