Bencsik János – Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból I. / Hajdúsági Közlemények 4. (Hajdúböszörmény, 1974)

Nyakas Miklós: A hajdúváros küldötteinek folyamodványa az országgyűléshez 1792-ben

való átalakításában rejlett. Tárgyunk szempontjából lényegtelen most az a körülmény, hogy a hajdúnemesek és az armálisták között is éles küzdelem alakult ki a föld, az adózás és a városi szolgáltatások terén. II. József közigazgatási reformja során a hajdúvárosokat (1786-ban) minden eddiginél nagyobb veszély fenyegette. A Hajdúkerület önállóságát ugyanis megszűntették, s azt Szabolcs vármegyébe olvasztották be. A császár intézkedései azonban nagyban veszélyeztették a magyar rendiség és ezen belül a megyei nemesség pozícióit, s ezért a merész reformkísérletek a társadalmi bázis hiánya s nem utolsó sorban a németesítő törekvések miatt elbuktak. A halálos veszedelemből menekült rendiség a maga pozícióit erősíteni szándékozván a visszaállított Hajdúkerület küldötteit is meghívta az 1790-es országgyűlésre. E nagyfontosságú esemény remek alkalomnak kínálkozott arra, hogy a hajdúvárosok sérelmeiket az országgyűlés elé terjeszthessék, s azokra orvoslást nyerjenek. A Hajdúkerület követi utasítása — amely sok szempontból illúziórikusnak mondható kívánságokat tartalmazott — lényegében a csorbítatlan nemesi jogállást szerette volna biztosítani a kerület kiváltságolt rétegei számára. Célt ugyan nem értek, de e törekvésről később sem mondottak le. Az 1792-ben kelt beadványban a hajdúvárosok két követe, Jablontzay Petes János és Kováts György már lényegesen mérsékelte a Kerület kívánságát s azt csak egy tárgyra összpontosította; nevezetesen arra, hogy a hajdúvárosok követei a diaetán mindjárt a vármegyék után foglalhassanak helyet. E kívánság az első pillantásra talán jelentéktelennek tűnhet, valójában mégis nag yhorderejű, hiszen azt jelentette, hogy a Hajdúkerület követei ugyanolyan jogokat élvezzenek, mint a vármegyéké.Mindenekelőtt szavazatuk egyenlő súllyal essen laioa! Az érvelésük gondolatmenete most is hasonló az 1790-ben hangoztattakkal : A hajdúfundus jog szerint nemesi jószág, a hajdúkat ugyanolyan kötelezettségek terheik, mint a nemeseket általában; külön kiemelték itt a Péró-féle lázadás leverését. Legfontosabb érvük, hogy „ez az egész maga földét a 'Tekintetes Nemes Vármegyék Státusai Jussaihoz éppen hasonló Jussal Bíró Társaság" (értsd: Hajdúkerület) érdemes arra, hogy a vármegyékhez hasonló jogokat élvezhessen. Felemlegetik a hajdúvárosok (valóban nagy) áldozatait, hivatkoznak kiváltságleveleikre. így idéznek — nem teljes szöveghűséggel — I. Lipót 1695. okt. 30-án kelt okleveléből, amely szerint a hajdúvárosok a nagy anyagi áldozatok mellett (300 000 Ft.) súlyos veszteségeket is szenvedtek, hiszen csak a tatárok 2000 főt hurcoltak el. Mindezek alapján kérik az országgyűlést, hogy a Hajdúkerület mindenben a túrmezei nemesség mintájára bíráltassék el. E folyamodvány nem bizonyult eredménytelennek, hiszen a Hajdúkerület szavazata az 1825-ös országgyűléssel bezárólag éppúgy számított, mint a többi vármegyéé. Az 1830-as országgyűlésen vonta e jogokat kétségbe Gömör vármegye, de 1832—36-ban esetenként még figyelembe vették a városok küldötteit is. A sikert nagymértékben elősegítette az 1790-es országgyűlés végzése a Hajdúkerületről, ezt a beadványhoz a két követ mellékelte is. Az emlékirat kapcsán érdemesnek látjuk felvetni általában a hajdúkerületi emlékiratok kérdését is. E problémakör, amely külön tanulmányt érdemelne, azért is rendkívül izgalmas, mert a legjelentősebb ilyen alkotások szoros összefüggésben állanak egymással. Az 1790-es, az 1792-es, az Origó et Status..., a Kováts Sámuel-féle és a Sillye Gábor Szózata tulajdonképpen a Hajdúkerület .'•yainak elmélyítése céljából jött létre, ugyanazokat az érveket és ugyanazokat 15