Bencsik János: A paraszti közösség gazdasági tevékenysége (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 3. (1974)
— ahogyan azt Nyakas Miklós tanulmányában kimutatta —, hogy a bérelt területek nem tartoznak a jobbágytelki állományához, így mentesek voltak a jobbágyi terhektől. A bérelt területek fontosságát bizonyítja az a jelenség is (amelynek elemzése nem lehet feladatom), miszerint a polgári jobbágyok megtagadták az úrbérrendezés során megállapított telekmenvnyiség művelését. Amiért is a jobbágytelkek 50 százaléka műveletlenül maradt vagy csak titokban, engedély nélkül szántották-vetették azokat. Ugyancsak ezt bizonyítják azok az adatok is, amelyek arról szólnak, hogy az 1800-as évek elején több polgári lakos rendszeresen bérelt legelőt a hajdúnánási határban. 30 2 Az elmondottakat csak tovább színezi az a legelőgazdálkodási rend, amelyre az 1796-os, az 1799-es Szabolcs vármegyei pásztorösszeírásokban és a város jegyzőkönyvében találunk adatokat. A XVIII. század közepétől rendszeresen bérbe veszik a városi közlegelőt más falvak és városok, illetve állattartó gazdák. 36 3 Noha a földesuraság többször emelt kifogást a közlegelők bérbe adása ellen, 3 0' 1 azt mégsem tudta megakadályozni. A faluközösség határhasználata alapvető kérdésének tartottuk annak tisztázását, hogy a káptalan új telepítésű jobbágyai milyen arányban részesülhettek puszta Szentmargita haszonvételéből. Összegezésként tehát megállapíthatjuk, hogy a polgári úrbéresek változatos árendálásuk ellenére sem jutottak több haszonhoz, mint a kérdéses pusztahatárt bérlő hasonló jobbágy kommunitás. Csupán a haszonvételük szerkezeti jellege volt más, mert Polgár közel lévén az árendált területhez, kellő fontosságot kapott a földművelés is. Ha tehát a polgáriak határhasználatával akarunk foglalkozni, akkor csak azt a faluhatárt kell vizsgálódásunk tárgyául választanunk, amelynek a birtokába a telepítő kontraktus juttatta őket, illetve azt a 37 000 holdon folyó gazdasági tevékenységet kell elemeznünk, amely a jobbágygazdaságek megélhetésének alapját jelentette. A lassan benépesülő település gazdasági berendezkedésével párhuzamosan földesuruk, az egri káptalan, a XVIII. század közepétől is kiépítette kezdetben jobbára extenzív állattartó és földművelő, majd mind intenzívebb szántóföldi művelésre épülő majorságait. 30 5 Ez a kétoldalú folyamat, egyrészt a közösség kezdeti taksás jogállása, s a határ szinte háborítatlan használata, másrészt a földesúri gazdálkodás térhódítása, a faluközösség visszaszorítása a XVIII. században, az Alföldön általában lejátszódó jogi—gazdasági törekvések jól tanulmányozható példája lehet. Korábbi megállapításainkkal ellentétben, a káptalan szinte a birtokbavétel évétől fontosnak tartotta új birtokainak hasznosítását, természetesen a hasznosítás mértékét időközben tovább fokozta. 36 6 362. Uo. Hajdúnánás város jkv. V. A. 301 a. 9. kötet. 1806. N. 45., „Polgári Bírák Uramiéknak ismét írattasson meg, hogy Lakossaik Réteinket szántássalvetéssel semmi szín alatt ezután használni ne bátorkodjanak." Uo. 11. kötet, 1818. N. 78. 363. SZL. Pásztorösszeírások, Fasc. 12. No. 1171. 1796., Uo. Fasc. 15. No. 902. 1799., Polgár Jkv. 1836. N. 7., 1841., N. 94., N. 78., 1843. N. 102., 1867. július 12. 364. HL. Div. Fs. 5. N. 253. 1828. 365. HL. Div. P. F. 4. 1810. összeírás (-ban 260 pozsonyi mérő földet jegyeznek be, mint majorsági területet.) Az intenzívebbé váló állattartásra a juhhodály és a svajceros csorda megléte is utal. 366. Bencsik János: Pásztorkodás a Hortobágy északi területén a XVIII. század végétől, Debrecen, 1969. 8. 1 32
