Nyakas Miklós: A hajdúváros pusztulásától a jobbágyfelszabadításig 1717-1848 (Fejezet Polgár történetéből) / Hajdúsági Közlemények 2. (1974)
(„katonái") a határban, és el akarták tiltani a polgáriakat a Selypes vizén való halászattól. Kijelentették azt is, hogy a „Polgári határhoz tartozandó Morotva közit vizével edgyütt" a káptalan el fogja venni, s az a Kisfaludi praediumhoz fog tartozni. Azzal is megfenyegették a polgáriakat, hogy azok „semminemű halászó vizeivel Polgári határnak" szabadon nem rendelkeznek, mert az első halászat joga a káptalant illeti. A „katonák" ráadásul hatalmaskodtak is, lovuknak zabot követeltek, „hozzáadván azt is az edgyike és úgyszólván mint jobbágyoknak, no várjatok nem adtok most abrakot, de fogadnám adtok Esztendő illenkorra." 10 3 Ennél is veszélyesebb jelenség volt a káptalan gulyájának megjelenése a határban. Bár a contractusban a földesúr az egész határt a jobbágyok rendelkezésére bocsátotta — Csősz és Kékesegyháza pusztákkal együtt — most mégis kísérletet tett annak megcsonkítására. Valószínűnek látszik az is, hogy a gulyát már a megtelepedéskor itt találták az új lakosok, de a káptalan vonakodott azt felszámolni. Erre enged következtetni egy, a „szabadság" idején kelt levél, amelyben azt olvashattuk, hogy a káptalan „egyszer már megígérte, hogy az maga Gulyáját innét el hajtattya" — de ez csak ígéret maradt. Az uraság jószágai miatt hamarosan súlyos zavargások támadtak, amelyek tovább rontották a káptalan és új jobbágyai közötti viszonyt. A vitássá lett Morotva közibe a földesúr gulyása a „maga authoritásával az Gúlát nehéz munkánk által öszve rakott és drága pénzünkön vett szénánkra ... bá hajtván egészen megh etette". A kár olyan súlyos volt, hogy „némelyikünknek még csak egy rudas szénája sem maradott", ráadásul az uraság embere az egyik polgárit is „rútul megh verte". A történteket a jobbágyok egyértelműen úgy értékelték, hogy az a város elnéptelenedését eredményezi, mert „egyébre nem cziloznak, hanem tellyessíggel pusztulásra". Ezért a Polgáron való maradást is a határ teljes használatához kötötték: „Hogyha az Polgári Határ úgy megh nem marad mint régente vólt Halászó vizei(vel)", s „az Nem, es Káptalan maga Gulyájárúl más disposititot nem tészen .. . mi egyáltalán fogva tovább Polgári Lakosok nem leszünk, nem is építünk s tellyességgel semmire nem igyekszünk". m Olyan követelés volt ez, amelytől semmilyen körülmények között nem voltak hajlandók elállni, s többször is újra nyomatékosan követelték a földesúri állattartás felszámolását, s azt is, hogy az uraság semmiféle majorságot itt ne tartson" A káptalan törekvése nemcsak gazdasági érdekeket sértett, hanem komoly veszélyt jelentett társadalmi vonatkozásban is. A majorsági gazdálkodás ugyanis, e kezdeti formájában is feltételezte a földesúr embereinek Polgáron való tartózkodását, s így a közösség önkormányzata állandó veszélyben forgott volna. A jobbágyok ezt nagyon is jól tudhatták, mert. erre máris történtek kísérletek. Tudjuk azt, hogy 1727-ben például volt urasági ispán Polgáron, bár tevékenységéről közelebbit nem tudunk mondani. Lehetséges, hogy kísérletet tett arra, hogy a polgáriakat a dézsmaadásra szorítsa, vagy e követeléssel fenyegetőzött. A polgáriak ugyanis sérelmeiket megfogalmazván azt is kijelentették, hogy „Se méhekbül, se 103. Uo. fr. 37. 104. Uo. fr. 35. 105. „Az Uraság Gulyája ezen Polgári, földön ne légyen . .." Uo. XII—2/c. Div. P F.5 N.235. 28
