Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)
Tartalom
A XIX, század végére a gulyások bére a következőképpen rögzítődött: egy korona az anyáért, 20 krj a borjáért. Az 1930-as években 12—15 kg búza volt egy állat után a bérük. 1945-öt követő években pedig jószágonként 50 kg vegyes szemesterményért őrizték a gulyát. A XIX. század közepétől, miután a legeltetésért pascuumpénzt (legelőbért) követeltek a birtoktalan és a betelepült lakosoktól, a pásztorok "bérének kiegészítő részévé lett a tartás, a saját állataik ingyenes legeltetése. A gulyások tartása, a XX. század fordulójától négy db nagyjószág, négy-hat sertés és a kocák szaporulata éves korukig, s korlátozás nélkül aprómarha a libák kivételével. Emellé még a lótartás járt. azért, hogy a pásztorok talyigáslova kéznél legyen. 4 1 Ezzel jártak haza a városra eleségért, látogatták a heti piacokat, szállították a gabonát a malomba. 4 2 Ha a gulyásnak nem volt saját lova, akkor nyaralásra vállalt fel egy-egy lovat. A gulyás-, a csordásgazdák valamennyi tartást adtak bojtárjaik bérébe is. Az itt pásztorolt marha volt a biztosítékuk az esetleges kárra is, de alapját képezte a lassú vagyonosodásnak is. A XIX. század végétől, miután a legeltetési társulat megalakult, a számadógulyást és a tehéncsordást a hatvan tagú képviselőtestület fogadta. A választáson minden állattartó gazda résztvehetett, jogában állott a szabad véleménynyilvánítás. Rendszerint azonban csak akkor mentek el a pásztorfogadásra, ha nem voltak megelégedve az előző pásztor munkájával. Ekkor döntötték el tehát, hogy kik lesznek a számadó pásztorai a Közlegelő Birtokosságnak. Szinte napjainkig fogadásuk évről évre újra történt, még akkor is, ha valakit marasztottak. Napja pedig továbbra is január elsejére esett. Az alkalmas pásztort nem csapták el. hanem folyamatosan alkalmazták. A számadó gulyáson nagy felelősség volt, azért biztosítékként megfelelő földterület és jószágállomány kellett, hogy kezeskedhessen az esetleges károk megtérítéséért, mert anyagilag felelősséget kellett vállalnia. Ha a pásztornak nem volt saját földje, akkor valamely gazda vállalt kezességet érte. A pásztorok saját gyermekeiket szerették bojtárként alkalmazni, mert annak tudtak parancsolni. Meg így bele neveledett a pásztorságba is. Felnővén aztán számadóságot vállalhatott, s biztosítva volt a megélhetése. Az 1800-as évek elejétől vannak adataink arra, hogy az apa együtt szolgált, pásztorkodott a fiával. így alakultak ki pásztordinasztiák a városon. A magisztrátus mindig rögzítette a megválasztott pásztorok neveit, amelyből összeállíthatjuk a gulyások és a csordások névanyagát. A XIX. század első felében a következő családokból kerültek ki a számadó pásztorok: Arnótz (4), Ács (2), Bagossi (11). Barantsi (3), Barta (2). Bata (34), Báncs (4). Bereczki (2), Borsi (8). Csorvási (1), Csuja (6), Erdílyi (37), Forrai (9), Földvári (2), Fülep-Filep (2), Girus (1). Gyulai (1). Harangozó (2), Illyés (1), Kabai (7). Kutka (1). Magi (1). Molnár Cl). Nagy (IV Néma (18), Német (1), Olajos (6), Ónodi (2), Ökr-ös (8), Őrösi (5), Pénzes (1), Porkoláb (3), Rékasi (10), Sárga (6), Sebestyén (6), Seres (9), Szabók (20), Szatmári (19), Török-Takács (10) és Vargák (11). (Zárójelben az előfordulás adatait közlöm.) 41. Janó A.. é. n. 17. 1. 42. Béres A.. é. n. c. 4. 1. 44
