Bencsik János: A szarvasmarha paraszti tartása hajdúnánáson a XVIII. század végétől / Hajdúsági Közlemények 1. (Hajdúböszörmény, 1974)

Tartalom

tus által a gyepen ásott sír kútból tartya magát vízzel."

7' Természetesen a legelőkön is ástak ilyen sírkutakat. Ezek azonban ideiglenes alkalmatosságok lévén, lassan kávás kutakkal látták el a legelőket is (4. kép). „A Gulya kutak ásásához ezen az őszön... hozzá fogatott, ... minek utánna a kút káva 3 öl mélységre levitetett, a munkát a dolgos emberek abbahagyták (1831)."

7

8 A szövegből kiderül, hogy a kútban a víznél is deszka kávát alkalmaztak. A szükséges tölgyfa deszkákat vagy a környékbeli (elsősorban a téglási) erdőkből, vagy a nagyobb Tisza menti purtusokról szerezték be.

7'

J 1828-ban „az a hír hallatik, hogy Tokajban az ilyen Gulya kutakhoz igen alkalmatos fűrészelt deszkák volnának."

8

0 A kútgödröket is deszka kávávsA vették körül, s árbocfával (később kútgémnek nevezik) látták el. „A Nagy Tilalmason szántogatván, ott azon Közönséges kutat káváitól és árboczfáitói megfosztotta és feltüzelte".

81 Innen kapták e kúttipusok a kávás kút elnevezést.

8

2 Az árbocfákat is a szomszédos erdőkből szerezték be. 1832-ben a fehértói erdőről vásároltak drboc/ákat.

8

3 A magisztrátus a kutak ásásához és felszereléséhez a legelőre állatokat hajtó gazdák vagy cselédeik ingyen munkáját vette igénybe. „A Csorda kutaknak lejjebb ejtésében pedig azt a módot tartsa meg (a hadnagy), hogy a marhásabb Gazdáktól tizedenként mindenik kúthoz 50—50 embert kijegyezvén... (kirendelje őket), minden Gazda egész embert és ne Gyermeket küldjön (1818)."

8'' Az így ásatott, gyenge (elsősorban fa) szerkezetű kutak a használat folytán viszonylag hamar tönkrementek, beomlottak. Ezek a félig beomlott kútgödrök állandó veszélyt jelentettek a legelő állatokra. „A Felső Gulya kút gödribe naponként egykét marha beledűl.. . . (ezért a hadnagy) vágassa és hányassa be."

8

5 A XIX. század végétől egy és két gémű kutakat ásattak a legelőkre, amelyeket téglával béleltek ki. A kút ágason keresztül fektetett gém nyakszegen forgott. Egyik végén kolonc, a másik végén ostoron függött a cseber úgy, hogy az ostor végéhez gyámollal (fa toldás) erősítették. A csebret helybeli pintérrel készíttették, s általában 20—25 literesek voltak. Beszorulás után a csebreket összeszedték, elraktározták, így nem korhadt egész télen a kutakon, s nem is lopták el. Ekkor is fából ácsolt kútkávával védték a kutakat. Csatornán folyt a vályúba a cseberből kiöntött víz (5. kép). Kutanként egy-két nagyvályút tartottak. „A Gulya kutaknál elegendő válúk nincsenek és legalább is egy pár nagy válúk megszerzése szükséges (1824).Ekkor egy nagyvályú ára 50 rft volt.

8

7 A magisztrátus! határozatból azt is megtudhatjuk, hogy a vályúkat használat előtt, nyilván azért, hogy védjék az állatok kártételétől, bevasazták. A XIX század közepétől a csatornákat és a nagyvályúkat nyárfából a teknővályó cigányok faragták. A vályúkat tisztán tartották a pásztorok. Ha zöldülni kez77 Uo. 11. 1817. No. 290. 7S: Uo. 13. 1831. No. 474. 79. Uo. 14. 1833. No. 133. 80. Uo. 12. 1828. No. 287. 81. Uo. 11. 1818. No. 97. 82. Uo. 10. 1815. No. 193. 83. Uo. 13. 1832. No. 274. 84. Uo. 11. 1818. No. 27. 85. Uo. 10. 1815. No. 179., «6. Uo. 12. 1824. No. 154 .87. Uo. No. 171. 35